Sidrák, Misáel, Abednegó és Dániel négy olyan fiatalember volt, akiről senki sem hallott volna, ha nem történt volna néhány figyelemre méltó dolog az életükben.

A történet Krisztus előtt körülbelül 500 évvel kezdődik, amikor ezt a négy fiatalembert, sok társukkal együtt, hazájukból Babilonba hurcolták, Babilon királyának, Nabukodonozornak a parancsára.

Nem tudjuk, hogy Sidrák, Misáel és Abednegó hány éves volt ekkor és azt sem, hogy milyen életet éltek előtte. Talán kamaszok voltak még csupán. Vajon ismerték egymást? Lehet, hogy korábban is jóbarátok voltak, közös álmokkal és reményekkel. Lehet, hogy egyikük arról álmodott, hogy Jákobhoz hasonlóan 12 fia lesz és megtanítja őket Isten követésére. Másikuk talán tanító akart lenni. Egy másik pedig talán arról álmodott, hogy jó mesélő lesz, és majd továbbadja, ami a többiekkel történik.

Nem tudjuk milyen álmaik voltak, de valamennyi szertefoszlott, amikor hazájukat leigázták, őket pedig fogságba hurcolták. Milyenek lehettek első napjaik? Vajon láncra verve feküdtek és őrök vigyáztak rájuk? Összeterelték őket, mint az állatokat, miközben azt figyelték, hogy látnak-e ismerős arcokat? Az ember el tudja képzelni, ahogy keresték egymást, majd megpróbáltak együtt maradni, esetleg a legoptimistább köztük figyelmeztette a többit, hogy ne féljenek, mert Isten velük van. „Ne féljetek. Akármi is történik, az Ő kezében vagyunk.“ A többiek egyetértésben talán megegyeztek, hogy függetlenül attól, hogy mi vár rájuk, hűek maradnak Istenhez.

Pontosan ez történt. Hűek maradtak. Először is nem voltak hajlandóak a király asztaláról való ételeket enni. Bizonyára sok élvezetes finomságról volt szó. Mégse nyúltak hozzájuk.

Vajon kihívást jelentett, hogy ne egyenek a király ételéből? Lehet, de mindenesetre be akarták tartani Istennek az ételekre vonatkozó törvényeit. Egy apró döntés volt, de ha belegondolunk, az egész életünk apró döntések sorozatából áll. Sokszor nagyon aprónak tűnnek, mégis egész életünket meghatározhatják.

Később, amikor Nabukodonozor elrendelte, hogy az egész udvar leboruljon saját szobra előtt, Sidrák, Misáel és Abednegó nem voltak hajlandóak ezt megtenni. Csak Isten tudja, hogy milyen gondolatok jártak a fejükben, hogy mennyire borzasztotta el őket annak a gondolata, hogy egy földi király saját imádatát követeli. Válaszuk ugyanakkor tisztelettudó, higgadt, összeszedett és bizakodó volt.

„Oh Nabukodonozor! Nem szükség erre felelnünk neked. Íme, a mi Istenünk, akit szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemencéből és a te kezedből is, ó, király, ki tud szabadítani minket. De ha nem tenné is, legyen tudtodra, ó, király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és az aranyszobrot, amelyet fölállíttattál, nem imádjuk.“ 1

Nabukodonozor reakciója már sokkal kevésbé volt nyugodt és összeszedett. Elrendelte, hogy hétszerte jobban fűtsék be a kemencét, amint azt szokták. Olyan hatalmas volt a tűz, hogy még azok is megégtek benne, akik Sidrákot, Misáelt és Abednegót bevetették a kemencébe. Néhány pillanaton belül azonban a király olyasmit tapasztalt, amire nem számított.

A kemencébe pillantva azt látta, hogy a fiatalok bántatlanul járkálnak odabent, köztük pedig egy harmadik alak is volt, akit felismerni vélt, talán mert saját hitünktől függetlenül, amikor egy ilyen helyzettel találjuk szemben magunkat, mindenki felismeri, hogy miről van szó. Tudta, hogy Jézus, Isten Fia volt az, mire kihívta a fiatalokat a lángok közül.

A fiúk pedig sértetlenül sétáltak ki, úgy, hogy még a tűz szaga sem járta át ruhájukat. Ezek után a király egy újabb szenvedélyes rendeletet adott ki: „Megparancsolom azért, hogy minden nép, nemzet és nyelv, amely káromlást mond Sadrak, Mésak és Abédnegó Istene ellen, darabokra tépessék, és házát tegyék szemétdombbá. Mert nincs más Isten, aki így meg tud szabadítani.“ 2

Hogyan került Isten Fia a tüzes kemencébe? A három fiatal távol volt otthonától és szeretteitől, mindentől, amibe kapaszkodhattak volna. A hitüket azonban nem veszítették el. Szerintem a hitük hozta Őt maguk mellé, amikor a legnagyobb szükségük volt rá.

Ma is a hit hozza Őt mellénk. Egy ima, egy döntés, hogy hit által bízni fogunk. Egy egyszerű szó vagy döntés, amikor nem tudjuk, hogy mi lesz a dolgok kimenetele. Hit, hogy Isten a tűz közepén is ott van és képes segíteni.

Jézus soha nem mulasztja el, hogy segítsen a kegyelem trónjáról és megvédje azokat, akik Benne bíznak.


  1. Dániel 3:16-18
  2. Dániel 3:29