A szeretethez idő kell

Egy hosszú hétvégi családi kiruccanás után hazafelé tartottunk a férjemmel. A lányaink békésen aludtak a hátsó ülésen, és azon kaptam magam, hogy a múlt emlékein merengek. Házasságunk első éveire gondoltam vissza, és azon tűnődtem, hogy a család, a munka, az élet számos kihívásai és a hétköznapi rohanás mellett, mintha a felejtés homályába sűllyedtek volna azok az idők. Hálás vagyok, hogy a sok nehézség ellenére, házasságunk erős maradt, és kapcsolatunk szorosabb lett.

Eleinte, amikor még csak ismerkedtünk a férjemmel, egy szinte felhőtlen, kissé naiv elképzelésem volt a házaséletről. Feltételeztem, hogy ha egymásnak vagyunk teremtve, akkor minden egyszerűen csak úgy magától fog alakulni. Még a gondolatát is megvetettem, hogy egy kapcsolaton dolgoznom kellene, hisz végső soron ezt tettük amikor meg kellett beszélnünk a randik helyét és az együtt töltött idők programját. Azt gondoltam, ha egyszer összeházasodtunk, állandóan látni fogjuk egymást, és ez elég lesz ahhoz, hogy minden problémát eloszlassunk. A rögtönzött pillanatok mindig fontosak voltak számomra és kimondottan az volt az elképzelésem, hogy a házasságunk ezek szabadságában magátol virágzik majd.

Hamarosan rájöttem, hogy mint mindenre, ami igazán számít az életünkben, a házasságunkra is időt kell szánnunk, hogy ápoljuk, fenntartsuk. A határidők, a pontosság, az alaposság mindig fontos volt a munkámban, de ugyanezeket nagyon nehezen alkalmaztam a házasságomban. El kellett ismernem, hogy a kapcsolatunk építésére szánt idő létfontosságú ahhoz, hogy együtt maradjunk férjemmel, és el kellett fogadnom, hogy ez nem fog magától megtörténni.

Miközben a házasságnak megvannak a romantikus pillanatai – az olyan gyengéd pillanatok és különleges alkalmak, amelyek látszólag megtestesítik az egymás iránt érzett szeretetet és tiszteletet – gyakran szükséges, hogy időt szánjunk a tervezésre, együtt gondolkodásra, törekvések megvalósítására, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy a spontaneitásnak másodhegedűs szerepet kell játszania.

A valóság az, hogy ha időt szánunk egymásra – időt, hogy beszéljünk magunkról, időt, hogy egymás társaságában pihenjünk, időt, hogy kifejezzük a szeretetünket, időt, hogy félretegyük a napi elfoglaltságainkat, és együtt töltsünk néhány csendes pillanatot – akkor lehetőséget adunk magunknak arra, hogy fejlődjünk a kapcsolatunkban.