Éppen az a karácsony lett a legcsodálatosabb, amikor a legkevesebb pénzünk volt. Nem olyan régen költöztünk másik országba és persze minden karácsonyi dekorációt kénytelenek voltunk magunk mögött hagyni. Nem tudtam, hogyan fogom tudni megszépíteni otthonunkat, mivel amúgy is elég sok extra kiadásunk volt a költözés miatt. Egy őszi hétvégén egy közeli erdőben sétálva a gyerekeim kitalálták, hogy gyűjtsünk fenyőtobozokat, hogy azokból készítsünk díszeket. Azonnal hozzáláttunk a gyűjtéshez és egy egész zsákkal vittünk haza.
Attól kezdve minden szombat délután a toboz projekten dolgoztunk. Először méret szerint osztályoztuk őket. Azután a gyerekek dróttal egyenként egy hosszú pálcára erősítették valamennyit. Így sokkal könnyebben le tudtuk festeni őket egy spray segítségével. Amint a festék megszáradt, levágták és megigazították a drótot, hogy az elkészült díszeket könnyen fel lehessen akasztani a fára vagy koszorúra.
Utána jött a díszítés. Arany és zöld szalagok és egy egyszerű ragasztópisztoly segítségével végül minden tobozból egy kis remekmű lett. Az eredmény csodálatos volt, szinte minden látogatónk megjegyezte, milyen szép lett a nappalink.
Következő évben, amikor elővettük a karácsonyi díszeket, mindenki arra volt kíváncsi, hogy vajon a tobozok átvészelték-e az évet. Amikor kicsomagoltuk a papírból, mindenki megismerte saját készítményeit. „Emlékszem, hogy ezt én találtam az erdőben!“ „Erre én ragasztottam fel a szalagot!“ Újra átéltük az előző év eseményeit.
Rájöttem, hogy nem kell sok pénz ahhoz, hogy sokáig emlékezetes karácsonyi emlékeket szerezzünk magunknak. Éppen attól lett olyan különleges az a bizonyos karácsony, hogy nem volt pénzünk, így rögtönöznünk kellett és házi készítésű díszeink legbecsesebb emlékeinkké váltak. Nem bővölködtünk anyagiakban, de ott voltunk egymásnak mi magunk.