Amikor az ember elfoglalt, általában eszébe sem jut, hogy le kéne lassulni és a munkát félretéve időt tölteni Jézussal. Aki pedig megpróbálja, sokszor úgy érzi, hogy könnyű mondani, kivitelezni azonban már kevésbé. Jézus ugyanakkor azt mondja, hogy „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. …és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.” 1

Hogyan lehet „békénk Jézusban“? Ez azt jelenti, hogy miután megkérted Őt, hogy mutassa meg a megoldást a problémádra vagy segítsen a munkádban, bízol benne, hogy ezt meg is teszi. Azt jelenti, hogy bízol a kapott útmutatásban, a segítségben és, hogy az Általa adott erő elég lesz a feladatra, valamint, hogy megteszi, amit te már nem tudsz. Azt jelenti, hogy egy rövid időre hátat fordítasz a problémáknak, a munkának, a világnak, hogy megerősödhess és időt tölthess Vele.

Röviden, Jézusban megpihenni azt jelenti, hogy átadjuk neki gondjainkat és bízunk Benne az eredményért. Amennyiben a lehető legjobb eredményre vágyunk, nem elégedhetünk meg holmi felszínes és gyors imával, amit nagy nehezen beillesztünk a sűrű programok közé. Időre van szükség ahhoz, hogy a kapcsolat mély lehessen, és igazán megoszthassuk a szívünket Vele, és szívünk megnyugodhasson.

A Jézussal töltött idő a nap legfontosabb része. Ha megszokjuk, hogy ez az elfoglaltság listánk élére kerüljön, Jézus jelenléte egész nap elkísér majd.

A Biblia azt mondja: „Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugalomba, hogy senki el ne essék az ehhez hasonló engedetlenség következtében.“ 2 Ez kicsit ellentmondásnak tűnhet, mármint, hogy igyekezni kell a nyugalomra, de érthetőbbé válik, ha arra gondolunk, hogy erőfeszítésbe telik eltávolodni a mindennapok zajától. A koncepció nem bonyolult, azonban itt is érvényesül a könnyű mondani, de nehezebb kivitelezni elve, így nehéz magunk mögött hagyni a régi gondolkodásmódot, mivel első nekifutásra erőfeszítésbe telik. Amint azonban ráéreztünk a dologra, nagyon sok időt és kudarcot megspórolhatunk magunknak és rájövünk mit mulasztottunk korábban.


  1. Máté 11:28-29
  2. Zsidók 4:11