Ha tökéletes ágakkal díszítem is házamat, és csillogó égőket, óriás gömböket aggatok rájuk, szeretet pedig nincsen bennem, csak egy lakberendező vagyok a sok közül.

Ha egész nap a konyhában robotolok és több tucat karácsonyi süteményt sütök, különleges vacsorával és tökéletesen terített asztallal, de nem mutatok szeretetet másoknak, csak egy szakács vagyok a sok közül.

Ha önkéntes munkát vállalok az ingyen konyhán és betlehemezni megyek az idősek otthonába és mindenemet szétosztom is, de nem mutatok szeretetet, semmi hasznom abból.

Ha a legszebb díszeket aggatom a fára, házi készítésű hópelyhekkel kiegészítve és több tucat karácsonyi rendezvényt látogatok meg, karácsonyi énekeket dalolva, de nem figyelek Krisztusra, pont a lényegről maradok le.

A szeretet időt szakít arra, hogy megölelje a kisgyereket. A szeretet félreteszi a fa díszítést, hogy megölelje a férjet. A szeretet jóságos, akkor is, ha sietős a dolga és fáradt. A szeretet nem irigykedik a másik otthona után, akkor se, ha ott szebb tányérok és drága asztalterítők vannak.

A szeretet nem rivall rá a gyerekekre, hogy menjenek az útból, hanem hálás nekik azért, hogy ott vannak. A szeretet nem csak azoknak ad, akik viszont adnak, hanem örömmel ad azoknak, akiknek semmije sincs.

A szeretet mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem fogy. A DVD-k megkarcolódnak, a játékok feledésbe merülnek, a sálak és sapkák elvesznek, az új laptop elavul, de a szeretet megmarad örökké.

Miközben a bevásárlási listákkal és meghívókkal küzdünk, megtetézve a rossz decemberi időjárással, emlékezzünk, hogy vannak olyan emberek az életünkben, akik miatt megéri ez a felhajtás. A karácsony megmutatja azokat a kötelékeket, amik összetartanak bennünket. A szeretet és törődés kötelékeit, amelyek a legegyszerűbb, de egyúttal legerősebb kötelékek a családban. —Donald E. Westlake (1933–2008)

Adj nevetést ajándékba,
Adj nevetést ajándékba,
Adj egy dalt ajándékba,
ami egy egész életen át kitart.
Adj egy vidám üzenetet,
segítő kezet,
mondd el fáradt felebarátodnak,
„Jézus megért, elfogad!“
Írj várva várt híreket
a messzi barátnak,
adj egy kerti virágot
a kölcsön könyv mellé.
Mosdd el a koszos edényt,
segíts port törölni,
adj imát
a sötét órában!
Adj adakozást ajándékba,
Adj reményt ajándékba,
Gyújtsd meg a hit gyertyáját
a sötétben tapogatóknak
és az árny elillan.
Édesítsd meg a nehéz napokat
az elveszettnek és a magányosnak.
Mindig magadat add!
—Margaret E. Sangster (1838–1912)