Sokak élete alapjaiban megváltozik, amikor megismerik és elfogadják Krisztust. Ugyanez történt Zákeussal, a vámszedővel is miután találkozott és beszélgetett Jézussal. (Lukács 19:1-10) Ott van szintén Saul esete, aki “lihegett a dühtől, és halállal fenyegette az Úr tanítványait” (ApCsel 9:1 SZIT), azonban néhány nap alatt ő lett az evangéliumot hirdető Pál apostol. Manapság is rengeteg emberrel megtörténik, hogy egy pillanat alatt megszabadul függőségétől, vagy más rossz szokásaitól.
Azonban akár történik ilyen eget rengető változás, akár nem, tudjuk, hogy az Isten akarata az, hogy a hívők növekedjenek. Billy Graham ezt a következőképpen fogalmazta meg: „Kereszténynek lenni többet jelent egy hirtelen megtérésnél – minden új nappal ez egy szüntelen zajló folyamat, melynek során egyre inkább Krisztushoz hasonlóvá válunk”. Pál a maga részéről azt mondta: „vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki… valóságos igazságban és szentségben teremtetett.” (Efézus 4:22-24 RUF)
Természetesen a tény az, hogy senki sem tökéletes. Isten azonban egyszerre mindentudó és mindenható – ismeri a jövőnket, és képes felkészíteni minket a változásokra, amikkel életünk során szembe találjuk magunkat. Feltétel nélkül szeret, és segíteni akar, hogy sikeresek lehessünk.
Krisztuson keresztül mindannyian formálódunk, új teremtményekké válunk, és képesek vagyunk új módon élni. Amikor rátalálunk Jézusra, természetesen nem lesz azonnal más a személyiségünk, az elménk, az érzelmeink. Bár bennünk él, mégis rajtunk áll, hogy mások is megláthassák és meghallhassák Őt rajtunk keresztül. Ez azt jelenti, hogy miközben az imádságon és Igéjének olvasásán keresztül egyre közelebbről megismerjük Istent, tőlünk függ, mennyire törekszünk arra, hogy krisztusi módon gondolkodjunk, beszéljünk és cselekedjünk, hogy mások is megismerhessék Őt.
Reméljük, magazinunk segítségedre lesz, hogy miközben egyre inkább a Mesterre szeretnél hasonlítani, megtanuld átengedni magadon a fényét, hogy Ő ragyogjon rajtad keresztül e sötét világban.