Élénken él bennem a pillanat emléke – huszon-egynéhány évesen ültem a nappalimban, és hatalmas űrt és nyughatatlanságot éreztem magamban. Az otthonom már akkor felső-középosztálybelinek számított, de sem a körülményeim, sem a körülöttem lévő kütyük és felszerelések nem csillapították érzéseim intenzitását. Abban a röpke pillanatban megéreztem a hatalmas igazságát annak, hogy az anyagi dolgok soha nem lesznek képesek teljesen kielégíteni vagy boldoggá tenni minket. Rájöttem, hogy a lelkünk soha nem lesz elégedett, amíg nem egyesül azzal a nagyszerű és szerető Lélekkel, aki teremtette. Szent Ágoston a Vallomások című önéletrajzában hasonló gondolatot fogalmaz meg Istenhez: “magadnak teremtettél minket, s nyugtalan a szívünk, míg csak el nem pihen benned.”

Folyamatosan reklámokkal bombáznak minket, azt sugallva, hogy vásároljunk újabb és jobb dolgokat. Nem számít, ha elégedettek vagyunk azzal, amink van, vagy ha már több dologgal rendelkezünk, mint amire szükségünk lenne, vagy ha egyszerűen nem is engedhetnénk meg többet magunknak. Minden azt hirdeti, hogy a jobb dolgoktól jobb lesz az életünk! A fogyasztói társadalom, azon túl, hogy stresszesebbé teszi az életünket, óriási terhet ró a bolygónkra is. Mahatma Gandhi szerint: “A világ erőforrásai elegendőek ahhoz, hogy minden ember szükségleteit kielégítsék, de nem elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék az emberi kapzsiságot.”

Kempis Tamás azt mondta, hogy “Nem abban áll az ember boldogsága, hogy evilági javakban dúskáljon, elég neki egy szerény rész”. Későbbi korban Henry David Thoreau (1817-1862) is megismételte ezt, amikor azt mondta: “Életünket apró-cseprő részletekre forgácsoljuk széjjel. Egyszerűsítsük, egyszerűsítsük, egyszerűsítsük!”

Ézsaiás könyvében Isten azt mondja: “jertek, vegyetek pénz nélkül és ingyen, bort és tejet. Miért adtok pénzt azért, a mi nem kenyér, és gyűjtött kincseket azért, a mi meg nem elégíthet?”1 Örökkévaló teremtményeknek lettünk teremtve; ezért hagy bennünk üres érzést az anyagiasság időbelisége.

A legnagyobb és legértékesebb kincs, amit valaha is birtokolhatunk, az örök élet Jézus Krisztusba, az Isten Fiába vetett hit által. “Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere; a ki hozzám jő, semmiképen meg nem éhezik, és a ki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha.” 2 Csak Isten képes megelégíteni lelkünk szomjúságát és éhségét, mert Ő teremtett minket olyan űrrel a szívünkben, amelyet csak Ő tud betölteni. Ezt a belső megelégülést élvezzük, amikor elmélyítjük a Vele való kapcsolatunkat.


  1. Ézsaiás könyve 55:1-2
  2. János evangéliuma 6:35