A nehézségek idején, amikor Jézus bátorítására van szükséged – akár neked, vagy valamelyik barátodnak, szerettednek –  az Úr gyakran az eljövendő életre emlékeztet. Amikor újra és újra az Írásokhoz fordulok, a mennyei dicsőségről szóló részek, a földi élet fájdalmainak, bánatainak és problémáinak fényében is, a régi dalban megfogalmazott csodálatos bizonyossággal töltenek el:

Végéhez ér a kűzdelem
a kimerültség, a gondom
bánatom is tovaszáll,
Végre, látom Jézusom! 

Szívfájdalmak tiportak,
már elhalt sóhajom,
Viszály után dicsőséges a béke:
Végre, látom Jézusom! 1

Csodálatos jövő áll előttünk! Ne engedd, hogy a jelen nehézségei miatt szem elől veszítsd a mennyet. Isten tudta, hogy gyermekeinek szüksége van a mennyei jövőre vonatkozó biztosítékaira, hogy azok reményt adjanak. Az Igéje azt mondja nekünk, hogy “gondoljunk a jó dolgokra, az igaz dolgokra, a tiszta dolgokra, a szép dolgokra, azokra, amelyek kiválóak, dicséretesek és jó hírűek.” 2 Milyen találó leírása ez a mennyországnak!

János új égről és új földről beszélt nekünk, és azt hiszem, erre érdemes öszpontosítani. Újra és újra felfelé kell fordítanunk a figyelmünket.

“Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala.

“És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, a mely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony. És hallék nagy szózatot, a mely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velök lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velök, az ő Istenök.

“És az Isten eltöröl minden könyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. És monda az, a ki a királyiszéken ül vala: Ímé mindent újjá teszek. És monda nékem: Írd meg, mert e beszédek hívek és igazak.”3

“Azután látám, és ímé egy nagy sokaság, a melyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből és ágazatból, és népből és nyelvből; és a királyiszék előtt és a Bárány előtt állnak vala, fehér ruhákba öltözve, és az ő kezeikben pálmaágak”4

Ebben a világban nincs maradandó városunk, de keressük az eljövendő várost: amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten.” 5 Végül el fogunk jutni abba a “jobb hazába”, abba a „mennyei országba”, ami után vágyakozunk és amit keresünk. 6 “A miket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, a miket Isten készített az őt szeretőknek.” 7

Jézus azt mondta: “Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy a hol én vagyok, ti is ott legyetek.” 8

Amiképpen tudjuk, hogy üdvösségünk van, ugyanúgy Isten mennyei ígéretei is a hitünk alapvető részévé válhatnak. A sötét időkben is támaszkodhatunk ezekre az ígéretekre. Nem volt szükségszerű, hogy Isten előre megmutassa a ránk váró hatalmas és csodálatos mennyei dolgok valóságát. Meglepetésnek is tarthatta volna azokat. De tudta, hogy ez a jövőkép motiváló hatással lesz és segíteni fog győzedelmeskedni a mindennapi élet küzdelmeiben.

Bármilyen áldottak is vagyunk az Ő megváltása által, bármennyire is létfontosságú a helyünk ebben a világban az Ő hírnökeiként, természetesen, számíthatunk kihívásokra, számíthatunk bajokra, számíthatunk arra, hogy lesznek küzdelmek. De még akkor sem vagyunk egyedül. Isten rengeteg áldássa áraszt el minket, miközben átvezet minket az élet nehézségein. Ő mindig nagyobb a gondjainknál.

Amikor megújulásra van szükséged, vagy fáradtnak érzed magad, emlékeztesd magad a mennyország valóságára. Aztán emlékeztesd magad arra, amit Ő tesz ezen a földön, és hogy mennyire fontos célod és helyed van az Ő gyermekei között. Hittel és bátorsággal nézz szembe a nehézségeiddel, tudva, hogy a példádon keresztül lehetőséget biztosítasz mások részére, hogy megtalálják Jézusban a reményt és az igazságot, amelyre éheznek.


  1. N. B. Vandall, “After”  1932
  2. Lásd Filippieknek írt levél 4:8.
  3. Jelenések könyve  21:1-5
  4. Jelenések könyve 7:9
  5. Zsidóknak írt levél 11:10. RUF
  6. Lásd.: Zsidóknak írt levél 11:16
  7. Korintusiaknak írt I. levél 2:9
  8. János evangéliuma 14:2–3