A jövő kezdete

Nemrégiben a „jövő kezdete“ mozgalomról olvastam. Nagyon megfogott, hogy alapvetően mennyire egyszerű a mozgalom filozófiája. Ugyanakkor időnként mégis mennyire nehéz önzetlennel lenni és segíteni valakinek csak azért, mert egyszer neked is segített valalki vagy, mert szerenéd, ha nem törne meg a kör.

Saját életemben számtalanszor előfordult, hogy elakadtam és valaki segített továbbmenni. Amikor 19 évesen éppen készültem elköltözni Indiából két év önkénteskedés után, teljesen magam alatt voltam. Nagyon szerettem a munkát, amit hátrányos helyzetű és süket gyerekekért végeztem. Nem volt könnyű a csomagolás sem. Nagyon sok mindent gyűjtöttem az otttartózkodásom alatt, amit repülőn képtelenség volt mind magammal vinni. Bele kellett férjek egy nagy és egy kisebb bőröndbe.

Három órával indulás előtt, igen nehéz szívvel érkeztem az Új Delhi-i repülőtérre. Szomorú voltam, hogy menni kell és búcsút kell intsek azoknak, akik annyira közel nőttek a szívemhez.

Utazás előtt telefonon megtudtam, hogy összesen 32 kilót vihetek magammal a gépen és, hogy a gitárom extra carry-on csomagnak számít. Amikor a poggyászfelvételhez érkeztem a hölgy közölte velem, hogy ezen a járaton 23 kiló a súlykorlátozás és a gitárom nem tekinthető carry-on csomagnak. Azt is közölte, hogy a kis poggyászom túlsúlyos volt ahhoz, hogy felvigyem a fedélzetre.

Nem tudtam mitévő legyek. Nem engedhettem meg magamnak, hogy fizessek a túlsúlyért és nem akartam elfogadni, hogy egészen mást mondtak a reptéren, mint korábban telefonon.

Kértem, hogy beszélhessek egy felettessel. Miközben várakoztam észrevettem, hogy a férfi nagyon aggódott valami miatt. Három különböző emberrel is beszélt, amíg ott álltam és látszott, hogy pont rosszkor érkeztem. Imádkoztam, hogy az Úr tegyen valamit. Más választásom nem igen volt. A barátaim, akik kivittek a reptérre, már elmentek, így szükség esetén nem tudtam volna általuk megszabadulni az extra súlytól és a gitártól.

A felettes gyorsan megkérdezte, hogy mit akarok. Megpróbáltam elmagyarázni a problémát, amilyen precízen csak tudtam és kértem, hogy nézze el a túlsúlyt, mivel nem engedhettem meg magamnak, hogy fizessek érte. Erre nem volt hajlandó és azt mondta, hogy ha nem fizetek, akkor vagy nem repülök, vagy ki kell dobnom a túlsúlyt.

El lehet képzelni hogyan éreztem magam. Teljesen magam alatt voltam. És dühös. Meg frusztrált. Azon töprengtem, hogy miért történik velem mindez. Nem az én hibám, hogy a telefonban téves információt közöltek. Úgy éreztem, hogy a felettesnek semmibe sem került volna elnézni, hogy szemet hunyjanak az eset felett, főleg, hogy elmondtam neki milyen önkéntes munkát végeztem két éven keresztül azért, hogy segítsek saját honfitársain.

Ekkor egy idegen megkérdezte tőlem, hogy mi a gond. Elmeséltem az egész sztorit és, hogy miért töltöttem két évet Indiában. Elmondtam, hogy már beszéltem egy felettessel is, de az sem segített.

Mint kiderült, ez a férfi egy másik légitársaság munkatársa volt és ismerte az érintett felettest. Odament hozzá és megkérte, hogy engedje át a súlyfeleslegemet. A felettes azt mondta, hogy kisebb gondja is nagyobb annál, minthogy ezzel foglalkozzon.

A férfi sokáig gondolkozott, majd közölte velem, hogy fedezi az extra költségeimet. „Én is ezen a járaton fogok utazni és nem szeretném, ha lemaradna róla. Főleg azok után, amit a népemért tett.“

Teljesen ledöbbentem és persze nagyon hálás voltam.

A hosszú repülőút alatt egymás mellett ültünk és elmesélte, hogy fiatalabb korában egyszer ő is hasonló helyzetben találta magát, és akkor neki is segített valaki. Egy férfi kifizette a vonatjegyét és megkérte, hogy egyszer majd adja tovább a szívességet.

Azt mondta, hogy amikor meglátott a reptéren, nagyon megsajnált. Három lánya van, és egyikük éppen Angliába tartott. Elképzelte, hogy mi lenne, ha a lánya kerülne hasonló helyzetbe, így végül úgy döntött, hogy segít nekem.

Nagyon örült, hogy végül így döntött. Nemcsak azért, mert így visszaadhatta, amit sok évvel korábban kapott, hanem azért is, mert tudta, hogy ez volt a helyes döntés. Elmondta, hogy tudja, hogy Isten mindent lát és, ha a lányai egyszer nehéz helyzetbe kerülnének, Isten biztosan nekik is segítene.

Ez az ember továbbadta, amit kapott és ezzel nagy hatással volt rám. Azóta én is megpróbálok mindent megtenni másokért. Tudom, hogy ez a helyes magatartás, de azért is, mert egyszer valaki ugyanezt tette értem. Az ember a szívéből ad és továbbadja a kedvességet, amit kapott.