Életem jelen a szakaszában úgy tűnik, a halál témája gyakrabban felmerül, mint korábban, és ez nem mindig vidám gondolat. Bár keresztényként tudjuk, hogy a halál nem az út vége, emberi lényként mégis normális, hogy aggódunk, sőt rettegünk a folyamat miatt.
Személy szerint engem sem kímél a félelem és a kétség az itteni életünk végével kapcsolatban; megtapasztaltam milyen küzdelemmel jár megőrizni a mennyei dicsőségbe vetett hitet. Ilyenkor aztán emlékeztetem magam az apostolokra, vagy Isten nagyszerű embereire, akik az idők során békésen haltak meg, miközben ragaszkodtak a Biblia túlvilági életről szóló ígéreteihez.
Magam is a Biblia igazságait kutattam menedékért, amit évszázadokon keresztül milliók leteszteltek már és beváltnak bizonyítottak. Elmerültem az ígéretekben, és elmélkedésem nyugalmat hozott a szívembe. Elhatároztam, jobban teszem, ha a Szentírásra építem a hitemet, mert csak ez biztosít megfelelő alapot, hogy egy nap felkészülten nézhessek szembe a sírral.
A küzdelem során, nincs hatékonyabb módja feloldani és eloszlatni a kételyeket, mint Isten Igéjéhez fordulni. Nagyszerű vigasztalásra találtam a különböző bibliai szakaszokban, különösen abban az Újszövetségi részben, ahol Jézus Mártához beszél. Azt mondja: “Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él; és a ki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal.”1 Ezután pedig megkérdezi tőle – valójában mindannyiunkhoz szólva: “Hiszed-é ezt?” Már az is megnyugtató, hogy Jézus felteszi nekem ezt a kérdést, és a válaszom természetesen ez: “Igen Uram, én hiszem.” 2
Amikor a halál valóságával kell szembenéznem, Jézusra összpontosítok. Tudom, hogy Ő az út, az igazság és az élet,3 és Ő a feltámadás és az élet,4 tehát miért aggódnék?
Pál apostol szavai és a halálhoz való viszonyulása szintén nagy bátorítást jelentenek. Ahelyett, hogy rettegett volna tőle, örömmel várta: “Halál, hol a te fullánkod? [Sír]! Hol a te diadalmad?” 5
Néhány évvel ezelőtt, emlékszem, hogy édesanyám, a halála előtti hónapokban milyen boldog volt. Nagy békességgel gondolt a következő életre. Tudta, hogy sok hibát követett el az életében, mégis megbékélt Istennel és átadta magát neki. Nem aggódott, mondhatnánk, már az Ő karjaiban volt. Boldog várakozással tekintett a mennyország elé. A példája segített lenyugtatni a saját félelmeimet is.
Dr. Dwight L. Moody rengeteget beszélt a halálról. Amikor valaki megkérdezte tőle, hogy megvan-e neki a haldoklás kegyelme, képes lenne-e kegyesen szembenézni a halállal, bölcsen azt válaszolta: “Nem. Miért is kellene? Még nem haldoklom”. Valószínűleg ezért nincs meg bennem sem a haldoklás kegyelme. Isten, majd amikor szükségünk lesz rá, felruház vele. És ha vannak problémáid, amikkel nem számoltál még el, vidd azokat Isten elé, és békülj meg vele azáltal, hogy behívod Jézust a szívedbe. Amikor pedig eljön az ideje, hogy hazahív, egyszerűen csak a karjaiba repülhetsz majd.