Karácsony alkalmával újra és újra megpróbálom elképzelni, amint a három bölcs követte a titokzatos csillagot a sivatagon át. Elképzelem, amint átvágnak a forró homokdűnéken és látom magam előtt, ahogy éjszakánként letáboroznak. A világon sehol sem olyan gyönyörű és titokzatos az ég éjszaka, mint a sivatagban. Látom, ahogy ülnek sátraik előtt és csodálják az égboltot, miközben semmi sem vonja el figyelmüket Isten csodálatos művéről. Az új csillag nem volt látható korábban. Bizonyára csodálattal töltötte el őket.
Hallottak a Messiás érkezéséről is. Tanulmányozták az ősi iratokat, majd egyszer csak a csillagokban is ugyanazt olvasták.
„Ezzel a céllal születtünk. Követnünk kell.“
Hit által útnak indultak tehát, ami végül a szerény istállóhoz vezette őket, ahol megtalálták az újszülött Gyermeket.
Arcra borulva hódoltak Neki, valószínűleg ezt suttogva: „A királyok Királya!“
Történetük saját keresésemre emlékeztet.
Ugyan én nem voltam napkeleti bölcs, de én is felfedeztem egy csillagot. Nem csillogott ragyogóan a mennyben és nem világította meg életem egét, de a fénye megérintette a szívemet. Hatása valóságos volt és nyugtalansággal töltött el.
Honnan jön ez a fény?
Arra sarkallt, hogy a titok végére járjak.
Ezzel a céllal születtünk. Követnem kell.
Megtettem. Magam mögött hagytam korábbi életem miatta. Elindultam az igazságot keresve. Nem tevék hátán utaztam, de ugyanannak a csillagnak a fényét követtem.
Egy napon végre megtaláltam az istállót.
Viharos egy nap volt. Éppen a zuhogó esőben álltam, amikor szóba elegyedtem egy másik utazóval.
„Istent keresed, igaz?“
„Igen,“ válaszoltam. „Hol találom?“
Mosolyogva nézett rám. „Hát itt. Arra vár, hogy a szíved Királya lehessen, ha megkéred rá.“
A csillag azon a napon kezdett ragyogni a szívemben.
A csillag, amit a bölcsek követtek eltűnt, de a karácsonyi csillag a mai napig ragyog a szívemben.