Az események sűrűjében, nem akartam beszélni róla mi történt, de most már, hogy fény gyulladt, képes vagyok rá.

Röviden: aki nem jelenik meg, nem utazik sehova.

Azonban, hadd meséljem el elejétől végéig:

  1. rész: Pontosan – mennyi is az idő?

Korán indult a repülőnk Berlinből, ami busszal körülbelül két órára van a városunktól, Drezdától. A feleségemmel mindent aprólékosan megterveztünk, és azzal a tudattal feküdtünk le aludni, hogy teljes mértékben urai vagyunk a helyzetnek. Biztosan minden rendben lesz.

Hajnalban kimentünk buszmegállóhoz, hogy elérjük a 4:50-es járatot, ami azonban nem jött. Azon tünődtünk, vajon miért, amikor ránéztünk az órára. Ekkor vettük észre, hogy lekéstük az első buszt, ami egyben azt is jelentette, hogy lekéstük a vonatunkat, és következésképpen a repülőnket is! Hogyan történhetett ez meg!

Visszapörgetve az időt, beugrott, hogy előző este, az óránkból kilazult az elem. Hirtelen felismerésként tört ránk, mennyire figyelmetlenek voltunk, mert amikor visszatettük a helyére, az óra már 30 percet késett! Eszünkbe se jutott, hogy rá kéne néznünk egy másik vekkerre is.

  1. rész: A következmények

Sajnos, azt kell mondjam, kétségbeesésemben, ordítani tudtam volna, hogy Istenem, miért hagytál el minket? Annyit imádkoztunk, hogy minden simán menjen, aztán egy ostoba hiba miatt minden tervünk kudarcba fulladt…!

Nevetséges, hogy a saját hibáinkat milyen könnyen kenjük másokra vagy Istentre, őket vádolva, hogy rossz lapokat osztottak nekünk.

Hála Istennek, a kétségbeesést követően sikerült lehiggadnom, hogy józanul végiggondolva megpróbáljam menteni a még menthetőt, de nyilvánvaló volt, hogy nem egy sétagalopp állt előttünk.

Ekkora ballépés esetén könnyű feladni, azonban, a következmények figyelembevételével, ez szóba se jöhetett. Nem maradhatsz arccal a sárban, vagy ahogy Dr. Seuss találóan fogalmazott:

Azt kell mondjam,

sajnos, igaz, ami igaz,

neked is behúzhatnak,

téged is

feltarthatnak.

Tüskebokorban

fennakadhatsz

a slamasztikában

ott ragadhatsz.

Hátrahagyva, sebesülten

A bokorból repülhetsz

Esélyed, barátom,

Hogy a mélybe kerülhetsz.

Nem vicces a hanyatlás

S hogy visszafordítsd

a változást.

Arra nincs könnyű megoldás.1

III. rész: A kiút

Egy világméretű járvány idején egy óriás légitársasággal kommunikálni olyan, mint Mumbaiban a csúcsforgalom közepén beszédet tartani. Elérkezett a járatunk menetrend szerinti indulási ideje – aztán el is múlt. Miután minden elképzelhető próbálkozásom sikertelenül járt, nem tehettem mást, mint hogy még egyszer, utoljára felhívjam a segélyvonalat. Ismét várakoztattak. Persze, attól tartottam, haszontalan lesz az erőfeszítésem, de több mint fél óra várakozás után, valaki végül felvette a telefont. Hála Istennek!

Miután elmagyaráztam a helyzetünket, egy újabb lesúlytó választ kaptam: a légitársaság szabályzata szerint, ha lekésed az induló járatot, a visszaút is törlésre kerül, és íly módon elúszik a teljes utad ára. A főszezon kellős közepén új jegyet venni 2000 eurós veszteséget jelent. „Hacsak …” – hangzott a vonal másikvégéről – „nincs valamilyen bizonyítéka arra, hogy a járat indulása előtt megpróbálta lemondani a jegyét”.

Történetesen, néhány órával a felszállás előtt, miközben kétségbeesetten a megoldást kerestem, küldtem egy WhatsApp üzenetet, és egy képernyőképet, amit jóváhagytak. Így egy újabb fél óra tárgyalás után az ügyfélszolgálat képviselőjével, megvoltak az új jegyeink egy későbbi járatra. Felár nélkül!

A telefonom feltöltő kártyás. Miután minden eldőlt, gondoltam, megnézem az egyenlegemet – 69 cent maradt! Gondolj bele, mi lett volna, ha a maratoni hívás közepén lemerül, és az egész folyamatot elölről kellett volna kezdenem. De Isten a részletekben rejlik! A Biblia tele van olyan történetekkel, amelyekben az események az apró dolgokon és látszólag jelentéktelen embereken múltak – csak néhány kenyér és hal, mégis tömegek laktak jól belőle; vagy a pásztorfiú, akiből király lett; és ott volt az óriás, akit egyetlen kövecske döntött le a lábáról; a Vörös-tenger kettévált egy magasba emelt bot hatására; és a világ Megváltója egy istállóban született – hogy egy pár példát említsek.

Az esetnek köszönhetően sikerült felismernem, hogy Isten csodálatos módon, még a komoly baklövéseink ellenére is mindig velünk van, hogy akár még az emberi hibáinkat is felülírhassa annak érdekében, hogy jóra fordítsa a dolgokat az életünkben.

  1. Oh, the Places You’ll Go (1990), Dr. Seuss utolsó kötete.