Körülbelül 13 évvel ezelőtt a férjem Sam és én az Alberta megyei Calgary-ból a Winnipeg megyei Manitoba utaztunk Kanadában. Felpakoltuk az autót és nekivágtunk az útnak. Jól megterveztük az utazást. Minden gondosan becsomagoltunk és elrendeztünk. Megterveztük az útvonalat és kiszámoltuk, hogy mennyi időbe fog telni. Kiszámoltuk, hogy mennyi pénzt költünk majd üzemanyagra, evésre, szállásra és egyebekre. Ez volt az első hosszú utunk kisbabával, így biztosak akartunk lenni abban, hogy mindenünk megvan, amire szükségünk lehet. A szándékunk az volt, hogy mindenképp megérkezzünk Winnipegbe.

Indulásunk napján korán keltünk, hogy időben el tudjunk indulni. Csupán egy problémával nem számoltunk: Nem kelet felé vágtunk neki az útnak, ahogy terveztük. Amikor rátértünk az országútra megszokásból nyugat felé indultunk el. Idővel az ellenkező irányban fekvő Banff városát jelző táblák felhívták a figyelmünket arra, hogy rossz irányba megyünk. Amint rájöttünk a hibára megfordultunk és elindultunk, immár a helyes irányba. Nem sokkal a tervezett idő után meg is érkeztünk Winnipegbe.

Nem arról van szó, hogy Sam és én rosszul tájékozódnánk, de nem mindig a szándék az ami számít. Sokszor attól függ, hogy hol kötsz ki, hogy éppen milyen úton jársz. Eszünk ágában sem volt Banffba menni. Sőt, egyetlen célunk az volt, hogy Winnipegbe érjünk, de ha az első útvonalat nem módosítjuk, mégis Banffban kötöttünk volna ki.

A tetteink minden esetben felülírják a szándékainkat. Az életünk tetteink, nem pedig szándékaink, álmaink vagy vágyaink összege. A tanulság egyszerű: ne foglalkozzunk annyit a szándékainkkal. Ehelyett figyeljük az utat, amin éppen járunk.

Ha máshol akarunk kilyukadni, másik utat kell választanunk. Vedd észre a kapcsolatot a döntéseid és az életed között és ez alapján módosítsd az útvonalat! Ezt mindannyiunknak meg kell tenni időről időre. Isten megadta nekünk a szabad választás lehetőségét, hogy eldönthessük, melyik úton akarunk utazni.

A legtöbben nem szándékosan veszünk el vagy térünk rá a rossz útra. Legtöbbször inkább arról van szó, hogy nem vesszük észre, hogy egy-egy döntés, ha egyáltalán felfogjuk, hogy döntésről van szó, távolabb visz a célunktól. Amikor felfedezzük az összefüggést, könnyebben tudunk irányt váltani és arra navigálni, ahová menni akarunk.