A történelemi és irodalmi írások tele vannak a különböző emberek áldozatkész hőstetteivel, akik sokféleképpen részesültek jutalmakban – az anyagi jóléttől kezdve a viszonzott szerelemig, a dicsőséges csatagyőzelmeken át, akár a halhatatlanságig. Hasonlóképpen, a Biblia is rengeteg módon utal a jutalmakra, kezdve attól, hogy Isten azt mondta Ábrámnak, hogy “jutalmad felette igen bőséges.”1, egészen Jézusnak a hegyi beszédében található leírásáig, ahol arról beszél, hogy követői milyen sokféle jutalomra számíthatnak. 2

A “jutalom” a legtöbb esetben az elvégzett szolgálatért járó fizetségre, vagy a sérelmekért és bántalmakért járó visszatérítésre utal.3 A Szentírás gyakran megerősíti Isten igazságosságát azzal, hogy mindenkit hűen, cselekedetei szerint jutalmaz meg.4

Mivel az Ige szerin, a hívők Krisztussal együtt örökösök, 5 különösen érdekesnek találom a Jézusnak tulajdonított jutalmakat. A Zsidókhoz írt levél 12:2 angol nyelvű változatában (New International Version) az áll, hogy “az előtte való örömért [Jézus] elviselte a keresztet”, és valami hasonlót olvashatunk az Ézsaiás 53:11-ben is: „Amikor meglátja mindazt, amit az ő gyötrelmei véghezvittek, megelégszik”.6

Jézus a János 16:21-ben a vajúdás képét használta, amikor tanítványait közelgő halálára készítette fel, Pál pedig kozmikusan kiterjesztette a metaforát: “Tudjuk, hogy az egész teremtés együtt sóhajtozik és szenved a szülés fájdalmaitól mindmáig. 7 „Nemcsak [ez] pedig, hanem magok a Lélek zsengéjének birtokosai, mi magunk is fohászkodunk magunkban, várván a fiúságot, a mi testünknek megváltását.” 8

Ahogy a modern orvostudomány csodái lehetővé teszik a várandós szülők számára, hogy megnézzék születendő gyermekük ultrahangképét, hogy előre láthassák a fejlődő új életet, úgy mi is belenézhetünk Isten Igéjébe, és szemlélhetjük a rejtélyes tükörképet. 9 Visszatükröződését láthatjuk annak az örömnek, amely a miénk lesz, amikor végre beérik a hívők munkájának gyümölcse.10 Azon a napon belépünk Urunk örömébe,11, és csatlakozunk az Ő ünnepléséhez – a szülőkhöz hasonlóan, amikor a csodától elragadtatva, megkönnyebbülten és mindent elsöprő hálával végre karjukban tarthatják az új életet, melynek megteremtésében maguk is részesek voltak.

  1. 1Mózes 15:1
  2. Lásd Máté 5-6.
  3. Lásd Jób 34:11.
  4. Lásd 1Korintus 3:8.
  5. Lásd Róma 8:17.
  6. New Literal Translation alapján fordítva
  7. Róma 8:22 New American Standard Bible fordítása alapján
  8. Róma 8:23
  9. Lásd 1Korintus 13:12
  10. Lásd 1Korintus 3:14; Jelenések 22:12.
  11. Lásd Máté 25:21, 23.