A legjelentősebb pillanataim Istennel valahogy mindig mosogatás közben értek. Évek óta imával és olvasással kezdem a napot. Az idő persze általában kevés, így hamar fel kell állnom és útnak indulnom, és legtöbbször túl rövidnek érzem ezt az időt. Ahogy a régi keresztény ének mondja „maradnék Vele a kertben, de a nap körülöttem már kezdődik.“ (Charles Miles, 1913)

Így azt mondom Istennek, hogy majd később folytatjuk és beviszem a regggeliből keletkezett koszos edényeket a konyhába. Nem nagyon szeretek mosogatni, így gyakran teszek fel közben inspirációs zenét vagy hallgatok egy podcastot mosogatás közben, de van, amikor csendre vágyok és hagyom, hogy a gondolataim szárnyaljanak. Végiggondolom, hogy éppen mik történnek körülöttem és meghányom-vetem magamban, hogy hogyan folynak a doglok és miért. Gyakran gondolok a lányomra és az ő családjára és más szeretteimre és a gondolataim egyszerű imákká formálódnak.

Néha új gondolatok is érkeznek, olyasmik, amik korábban nem jutottak eszembe. Esetleg új megvilágításban látok bizonyos helyzeteket, vagy bátorítást kapok, új ötletek vagy megoldások jönnek egy-egy problémára. Van, amikor nem is egy gondolatról van szó, csak béke költözik a szívembe, bizodalom és hála.

Amikor ez történik, tudom, hogy ezt nem magamtól találtam ki. Hiszem, hogy az inspiráció Istentől érkezik, az Ő csendes hangja által egyenesen a lelkemben. Ahogy Billy Graham mondta: „tudom, hogy Isten él, mert beszéltem Vele ma reggel.“

Nézd meg Lawrence testvér csodálatos példáját! Szerény szakács volt egy XVII. századi francia apátságban, ahol a legunalmasabb feladatokat is, mint amilyen a mosogatás, az imádat cselekedetévé változtatta, ami által tovább mélyítette kapcsolatát Istennel. A következőket mondta:
„Az Istennel való barátsághoz nem a tevékenységeinket, hanem a hozzáállásunkat kell megváltoztatni. Amit magunkért tettünk, tegyük Istenért. Legyen szó evésről, fürdésről, munkáról, pihenésről vagy a szemetes kiviteléről.“ 1

Nincs csodálatosabb annál az életben, mint amikor folyamatosan beszélgetünk Istennel.—Brother Lawrence (kb. 1614–1691)

Jézus a legjobb barátod és bizalmasod szeretne lenni. Tedd életed részévé, akár ezzel az imával:

Drága Jézus! Kérlek, gyere be az életembe és maradj mellettem mindig. Segíts, hogy megismerhesselek és közelebb kerüljek Hozzád az Igéd olvasása által. Ámen.

  1. http://www.crosswalk.com/faith/prayer/practicing-god-s-presence-in-2017.html