Megtorlás helyett

A Hegyi beszédet Jézus a boldogokra vonatkozó közismert résszel kezdte1, kitérve arra, hogy milyen áldásokban részesülnek a lelki szegények, azok, akik sírnak, a szelídek, azok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, az irgalmasok, a tiszta szívűek, a békességre igyekezők és az üldözöttek. Arról beszélt, hogy milyen emberek lesznek Isten királyságában. Utána egy másik témába kezdett:

„Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek, hogy ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd oda másik arcodat is. Ha valaki pereskedni akar veled, és el akarja venni az alsó ruhádat, engedd át neki a felsőt is. Ha pedig valaki egy mérföldnyi útra kényszerít, menj el vele kettőre. Aki kér tőled, annak adj, és aki kölcsön akar kérni tőled, attól ne fordulj el.”2

Az Ószövetségben az áll, hogy amikor valaki megsebesített vagy megölt egy másik embert, a büntetésnek azonosnak kell lenni a vétséggel.3 Ez a jogi elv, amit Talio-elvként is ismernek, ami a vétséggel arányos büntetést szab ki, más ókori törvényekben is fellelhető.

Az elv célja az igazságos ítélkezés elérése és az olyan családi viszálykodások megakadályozása volt, amikor egy személy vagy család saját kezébe vette az ítélkezést, hogy megbosszuljon valakit vagy valamit. A Talio-elv előírta, hogy a bűnös a vétséggel azonos mértékű büntetést kapjon, és ezzel lezárják az ügyet.

Ugyanakkor az Ószövetségben is találunk a Jézus által tanított elvekhez hasonlókat: “Ne légy bosszúálló, se haragtartó a népedhez tartozókkal szemben. Szeresd felebarátodat, mint magadat! Én vagyok az ÚR!”4 “Ne mondd: Ahogy ő bánt velem, én is úgy bánok vele, megfizetek mindenkinek cselekedete szerint!’”5

Nézzük meg Jézus első példáját: “hanem annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd oda másik arcodat is.“

Egy másik ember arcul csapása komoly sérelemnek számított, amiért bíróság elé lehetett vinni az elkövetőt és pénzbüntetés is járhatott érte. Ahhoz, hogy egy jobbkezes ember arcul csapja egy másik jobb arcát, a keze fonákjával kellett ütnie, ami abban az időben még nagyobb sértésnek számított és kétszeres büntetés járt érte. Vagyis Jézus azt mondta, hogy ha valaki tiszteletlenül bánik veled (ebben az esetben visszakézből pofon vág), nem az a helyes, ha bírósági úton pénzbüntetést követelsz tőle, hanem inkább megtorlás nélkül fogadd el az inzultust és még a másik arcodat is kínáld fel neki.

Jézus ezután konkrétan egy perről beszél: “Ha valaki pereskedni akar veled, és el akarja venni az alsó ruhádat, engedd át neki a felsőt is.“

Egy olyan esetről van szó, amiben valakit egy alsó ruháért vagy ingért perelnek be. Jézus azt mondja, hogy egy ilyen helyzetben inkább adjuk a peres félnek a kabátunkat vagy köpenyünket is. Egy kabát elajándékozása, ami vastagabb anyagból készült és sokszor takaróként is szolgált éjszakára, sokak számra komoly nehézséget jelentett. Az ószövetségi törvények szerint tilos volt éjszakára is megtartani egy másik ember kabátját, ha azt egy kölcsön zálogaként kapta az illető. Jézus azt mondta, hogy annál is többet tegyünk, mint amit elvárnak tőlünk, akkor is, ha ez azt jelenti, hogy éjszaka fagyoskodnunk kell.6

A harmadik felhozott példa az akkori római törvényekkel volt kapcsolatban, ami szerint a leigázott népek tagjai kötelesek voltak egy római terhét cipelni vagy egyéb szolgálatot teljesíteni, ha a római ezt követelte: „Ha pedig valaki egy mérföldnyi útra kényszerít, menj el vele kettőre.“

Ennek egy példáját láthatjuk, amikor cirénei Simonnak megparancsolták, hogy vigye Jézus keresztjét.7

Jézus azt mondta a tanítványainak, hogy amennyiben ilyen szolgálatra kényszerítették őket, ne csak engedelmeskedjenek, hanem a kértnél is többet tegyenek, akkor is, ha azt egy ellenségük követeli.

A negyedik példa nem a jogrendszerhez kötődik, hanem egy hétköznapi esetet mutat be. „Aki kér tőled, annak adj, és aki kölcsön akar kérni tőled, attól ne fordulj el.“

Jézus arról beszélt, hogy legyünk bőkezűek a szükséget szenvedőkkel, legyenek bár koldusok vagy akár olyan ismerősök, akik kölcsön akarnak kérni. Ahogy az előző esetekben, ez is azt mutatja be, hogy Isten királyságának tagjai esetében mi a helyes hozzáállás. Legyünk bőkezűek és jó kedvvel adakozzunk. Ez nem egy felhívás arra, hogy mindenünket adjuk koldusoknak, vagy, hogy az összes pénzünket adjuk kölcsön és váljunk szegényé. A lényeg, hogy a megfelelő hozzáállással adjunk, ne pedig kelletlenül. Ahogy Pál apostol írta, amikor a jeruzsálemi gyülekezet szegényeinek gyűjtött: „Ki-ki amint eltökélte szívében, nem szomorúságból, vagy kénytelenségből; mert a jókedvű adakozót szereti az Isten.“8

Ezzel a négy példával Jézus négy alapvető emberi gyengeséget célzott meg, vagyis az önzésre, a mentegetőzésre, a megtorlásra és az igazság követelésére való hajlamot olyan helyzetekben, amikor azt gondoljuk, hogy megsértettek bennünket.

Jézus arra hív bennünket, hogy ne akarjunk visszavágni és arra tanít, hogy álljunk ellen az emberi hajlamnak, ami megtorlást követel a sérelem fejében. Keresztényként Isten kegyelmével arra vagyunk elhívva, hogy ne adjunk helyet a sérelmek dédelgetésének és ne mások cselekedetei határozzák meg a sajátunkat.

A mélységes sérelem, valamint a felöltő és a törvény esete a személyes sérelmek esetében követendő keresztény választ mutatja be, hogy ne a bosszúállás vagy megtorlás lelkületében reagáljunk az ellenünk vétkezők felé. Ez nem azt jelenti, hogy egy keresztény nem fordulhat a jogrendszerhez, amikor a jogaikat megsértik, főleg, ha a szabadságuk, szabadságjogaik, vagy alapvető emberi jogaik forognak kockán.

A példa, amikor kötelesek vagyunk hordozni valamit, azt tanítja számunkra, hogy, amikor a törvény kötelez bennünket (feltéve, hogy az nem erkölcstelen), akkor annál is többet tegyünk és pedig harag nélkül, jó kedvvel.

Amikor az adakozásról vagy kölcsönadásról van szó azoknak, akik kérnek tőlünk, a vagyonhoz való viszonyukra világítunk rá. Vajon úgy érezzük, hogy „ami az enyém, az az enyém“? Jézus itt sem azt próbálta mondani, hogy addig adjunk, amíg semmink se marad és mi magunk is koldussá nem válunk, hanem arra hívta fel a figyelmünket, hogy ne legyünk önzőek. Lehet, hogy nem tudunk mindenkinek adni, de ha valaki szükséget szenved és tudunk segíteni neki, akkor segítsünk. Ez különösen akkor igaz, ha egy testvérről van szó az Úrban, ahogy János apostol írta: „Aki pedig világi javakkal rendelkezik, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, és bezárja előtte a szívét, abban hogyan lehetne az Isten szeretete?“”9

Keresztényként Isten királyságának tagjai vagyunk, Aki arra hívott el bennünket, hogy emelkedjünk természetes viselkedési hajlamaink fölé. Ne a saját érdekünket tegyük első helyre és ne felejtsük el úgy szeretni felebarátunkat, mint magunkat. Ez nem azt jelenti, hogy az embernek tutyi-mutyi módra kellene viselkednie. Jézus arra szólít fel, hogy szeretettel viseltessünk mások iránt, mutassunk kegyelmet, együttérzést és legyen bennünk annyi tartás, hogy bizonyos dolgokat hagyunk elsiklani, és ne sirassuk a veszteségeket, legyenek azok anyagiak vagy éppen saját büszkeségünk. Ahelyett, hogy visszavágnánk vagy próbálnánk védeni a büszkeségünket, vagy saját érdekeinket, inkább szeressünk és kövessük Jézus példáját.

  1. Lásd: Máté 5:3-12
  2. Máté 5:38–42
  3. Lásd: II. Mózes 21:23-25, III. Mózes 24:19-20, V. Mózes 19:18-21
  4. III. Mózes 19:18
  5. Példabeszédek 24:29 ESV
  6. Lásd: II. Mózes 22:25–27; V. Mózes 24:10–13.
  7. Lásd: Máté 27:32
  8. 2 Korinthus 9:7
  9. 1 János 3:17