Keresztelő János szolgálatának nagy része Jézus szolgálatának kezdete előtt zajlott. János a bűnökből való megtérést és a Megváltó érkezését hirdette. Bár tanítványainak egy része Jézus követőjévé vált, 1 mások nyilván később is vele maradtak.

János fanatikus tanító hírében állt. Szigora részben valószínűleg nazarénus neveltetésének volt köszönhető, ami azt jelentette, hogy soha nem ivott alkoholt, soha nem vágta le a haját és más szigorú szabályokat is betartott. 2 Kétségkívül hasonló szigorúságot követelt követőitől is, akik egy alkalommal ezt kérdezték Jézustól: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok sokat böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?“ 3

Valószínűleg csodálkoztak és egy kicsit irigykedtek is, Jézus tanítványainak lazább életvitelét látva. Talán némi önhitt feddés is lehetett kérdésükben, arra célozva vele, hogy Jézus tanítványainak ideje lenne összeszedni magukat. Akárhogyan is volt, Jézus a következő választ adta: „Gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény?  De jönnek olyan napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak.“ 4 Úgy hangzik, mintha azt akarta volna mondani, hogy „Lazíts egy kicsit! A bajok így is úgy is jönnek majd. Élvezzétek a békét, amíg lehet.“

Gyakran mi magunk nehezítjük meg a saját helyzetünket, azáltal, hogy többet vállalunk annál, mint amennyit Isten elvár tőlünk. Az egyszerű helyzeteket is túlbonyolítjuk. Végtére is Ő leginkább szeretetet akar. 5 Mikeás így fogalmazta meg: „Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr te tőled!  Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.“ 6

Természetesen előfordul, hogy az utunk göröngyössé válik és életbevágóan fontos döntéseket kell hoznunk. Amikor azonban nem éppen ilyen helyzetek közepén vagyunk, nem szabad, hogy az élet minden apró részletéből nagy ügyet csináljunk. Lehet, hogy ezzel elmulasztjuk az Isten jelenlétével járó öröm és béke teljességét. 7

Az élet nem mindig bonyolult és nem minden döntés életbevágó. Emlékezzünk erre, és amikor helyénvaló, lazítsunk egy kicsit!

  1. Lásd: János 1:35-37
  2. Lásd: IV. Mózes6
  3. Máté 9:14
  4. Máté 9:15
  5. Lásd: János 15:9
  6. Mikeás 6:8
  7. Lásd: Zsoltárok 16:11, Ézsaiás 62:5