A Karácsony középpontjában a Betlehemben született Gyermek áll, aki ebbe a gyakran hideg és ellenséges világba született, hogy Mennyei Édesapja szeretetével melengessen bennünket. Egy kisgyermek indította el az első Karácsonyi ünnepséget, és a gyerekek tartják életben azt a maguk sajátos módján.

A felnőttek nagyon jól tudják ezt. A karácsony kihozza belőlünk a gyermeki ártatlanságot. Olyankor gyengédebbek vagyunk, a szívünk pedig izgatottan ver, mintha megint gyerekek lennénk, akik várják az ajándékokat és az ünneppel járó különleges pillanatokat. A karácsonyra gondolva a gyerekek jutnak az eszünkbe és erre minden évben szeretünk emlékezni.

Egy decemberi napon a karácsonyi rohanás közepén a feleségemmel éppen hazafelé tartottunk egy hosszú és fárasztó nap után. Kicsit rossz kedvem volt. Nemcsak a fárasztó buszozástól, hanem azért, mert eszembe jutott, hogy milyen jó volt, amikor nem volt ennyire hideg, és a karácsonyt a vásárlási láz helyett inkább a zene hatotta át.

Ezen és hasonló dolgokon elmélkedtem, amikor egy sokgyerekes család szállt fel a buszra. A gyerekek elég elevenek voltak, ami kifejezetten jól esett egy ilyen álmos és borongós estén, de a java még hátra volt. Egyszer csak azt hallom, hogy „Ra-ta-tam-tam!“ Először azt hittem, hogy saját gondolataim visszhangját hallom, de aztán rájöttem, hogy a gyerekek felől jön a hang. A „Little Drummer Boy“ című karácsonyi dalt kezdték énekelni. A szüleiktől teljesen függetlenül zendítettek bele, mégpedig teljes hangerővel:

Menjünk, gyertek
– ratatamtam
Vár ránk a kisgyermek
– ratatamtam
Vigyünk szép ajándékot
– ratatamtam
Királynak adni méltót
– ratatamtam
ratatamtam,
ratatamtam 1

Néhány nappal később egy tengerparti városkában jártunk, ahová minden évben ellátogatunk, hogy karácsony alkalmából örömet, ajándékokat és Krisztus üzenetét vigyük az ottaniaknak. Egy teljes nap buzgó elfoglaltságot követően meglátogattuk egy kedves barátunkat, aki mindig nagy szeretettel és finom teával fogad. Ezen a bizonyos napon azonban a fáradtság mindannyiunkon érezhető volt. Minden fizikai erőforrásunkat elhasználtuk és vendéglátónk is fáradt volt az egész napos munka után. Hogyan tudjuk a karácsony örömét terjeszteni ilyen állapotban? Valaki elkezdett gitározni, mi pedig énekkel kísértük. Kicsit kezdtünk felébredni, de még mindig nem volt az igazi.

És ki volt az, aki kihúzott a letargiából? Persze, hogy egy kisgyerek! Elmagyaráztuk Franconak, a ház négyéves csemetéjének, hogy a karácsony legfontosabb kelléke nem az ajándékok kibontása, hanem a nyitott szív. Amikor elkezdtük énekelni a Jézus gyere a szívembe című dalt, Franco hangja mindenkit túlszárnyalt. Minden szót gondosan artikulálva ejtett ki és látszott, hogy nagyon odafigyelt a szavak jelentésére is.

Jézus gyere be a szívembe
és tölts meg a szereteteddel és a világosságoddal.
A gyerekek mindenhol ezt imádkozzák,
te is hívd be Jézust a szívedbe. 2

Hirtelen mindannyian teljesen éberen ültünk, ahogy végignéztük az igazi karácsonyi csodát: Krisztus megszületett egy hívő kisgyermek szívében.

Látogatásunk utolsó napján körülbelül húsz gyerek gyűlt körénk egy kis játékra. Egy óra utcai játék, valamint hangos és nem kevésbé boldog együttlét után eljött az idő, hogy elmeséljük nekik a karácsony történetét. De vajon képesek lesznek egyhelyben ülve végighallgatni? Meglepetésünkre nem volt nehéz a művelet. A gyerekek félkörívben ülve ölükbe vették a kottafüzeteket és igazi áhítattal csatlakoztak az énekléshez. Szüleikkel együtt ámulattal néztük, hogy milyen lelkesek. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy abba a bizonyos jászolba nyertünk bepillantást.

Távol egy kis jászolban,
a kicsi Úr Jézus álomra hajtotta drága fejét.
a fényes égbolt csillagai fekhelyére tekintettek,
a szalmán alvó kicsi Úr Jézusra néztek.

A jószág leheveredik, felébred a kicsi
A kis Úr Jézus zokszóra mégse hajlik.
Szeretlek Úr Jézus! Tekints rám az égből,
És maradj oldalamon, míg a pirkadat nem jő. 3

Krisztus minden egyes kisgyerekben, aki megünnepli a születését megnyilvánul. Érintse meg a te életedet is ezen az ünnepen!

  1. Little Drummer Boy: Szöveg: Katherine K. Davis, zene: hagyományos cseh karácsonyi dal
  2. Jézus gyere a szívembe: Zene és szöveg: Cathy Gehr, Michael Gilligan
  3. Zene: James R. Murray, William J. Kirkpatrick, Lyrics: ismeretlen