A szeretet olyan, mint egy patak vagy forrás. Néha rohan, mint egy zuhatag és sok víz van benne, máskor pedig csak csordogál, és alig látszik a víz a kövek között. Azonban akkor is, ha a szeretet néha kevésnek tűnik és a patak medrében csak sarat látunk, tudhatjuk, hogy jön majd az utánpótlás.

Megemlékezünk arról, hogy Jézus miként szeretett, hogy hogyan bocsátott meg és hogyan mutatta meg irántunk való törődését. Mivel Jézus a szeretet forrása, újra feltöltődhetünk. Jézusban az élet extra dimenziójára találunk. Ő a szeretet egyetlen igazi szaktekintélye. Jézus akkor is szeret, amikor szeretni nehéz, Jézus akkor is szeret, amikor szeretni nehéz, Szeret, amikor a szeretet értelmetlennek tűnik, Jézus szeret, amikor mások már feladják, Jézus szeret, amikor mások csak csúfságot látnak. Jézus szeret, amikor mások csak csúfságot látnak. Jézus szeret, amikor mások nem méltók erre.

Amikor pedig úgy érezzük, hogy a szeretet forrása kiszáradt, Jézus megtanít újraszeretni. – Ismeretlen szerző

Egyetlen tetted sem eredményez több szeretetet Istentől, mint, amennyit már most is érez irántad: se a jobb teljesítmény, se a csodálatosabb szépség vagy az elismerés, sem pedig a szellemi nagyság vagy nagyobb engedelmesség nem képes ezt kiérdemelni. Egyetlen tetted sem veszejtheti el Istennek irántad érzett szeretetét: egyetlen bűn, bűntudat vagy megbánás sem.—John Ortberg (sz. 1957)

Mi választhat el bennünket Krisztus szeretetétől? Elnyomás, szenvedés, nyomor, nehézségek, üldözés, éhínség, ruhátlanság, életveszély, vagy akár, ha meg is ölnek bennünket?  Nem, egyik sem! Ennek ellenére, minden ilyen nehéz helyzetben mi vagyunk a győztesek! Sőt, még annál is többek ő általa, aki szeretett bennünket. Mert Isten szeretetétől semmi, de semmi nem tud minket elválasztani — ebben egészen biztos vagyok!  Sem halál, sem élet, sem angyalok, sem az uralkodó szellemek, sem ami most van, vagy ami ezután következik, sem azok, akiknek hatalmuk van, sem semmi, ami a magasságban, vagy a mélységben van, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el bennünket Isten irántunk való szeretetétől, amely Urunkban, Jézus Krisztusban mutatkozott meg. – Róma 8:35, 37-39, Egyszerű Fordítás

Isten szeretete a világegyetem egyik legnagyobb valósága. Egy olyan oszlop, amin a világ reménysége nyugszik. Ugyanakkor mégis egy személyes, bizalmas dologról van szó. Isten nem a lakosságot, hanem az egyes embereket szereti. Nem a tömegeket, hanem az embert szereti. Olyan hatalmas szeretettel szeret mindannyiunkat, aminek se kezdete se vége nincsen. —A. W. Tozer (1897–1963)

Isten szeretete az Ő örök és abszolút teljességét tükrözi. Isten szeretete örök, ahogyan Ő maga is: tartósabb az időnél, nagyobb és mélyebb, mint a világűr felfoghatatlan dimenziói. Ahogyan Ő maga is megerősíti számunkra: „A messzeségben is megjelent az ÚR: Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen.“ 1—David Jeremiah (sz. 1941)

  1. Jeremiás 31:3