Jó pár évvel ezelőtt, amikor még éppen, hogy csak elkezdtem önkéntes misszionárius tevékenységemet, egy nagy döntés előtt álltam. Napokig aggódtam és szenvedtem miatta. Isten végül egy nagyon egyszerű illusztrációval válaszolt dilemmámra.
Egy kislányt láttam, aki édesapja kezét fogva haladt előre, miközben ijedten kérlelte, hogy fogja őt erősen. „Apa, kérlek, ne engedd el a kezem!“ Nem hagyta abba a könyörgést, míg végül az apa lehajolt és kislánya szemébe nézve szerető, de határozott hangon megmondta neki, hogy soha sem fogja elengedni őt és, amíg ezt szeretné, mindig közel marad hozzá, mindig vezetni fogja és mellette lesz.
Megértettem az üzenetet és meghoztam a döntést. Azóta sok fontos döntést hoztam az életben, de valahányszor nehezen tudok dönteni és aggódom, hogy esetleg hibát követek el vagy valami rosszul sül el, ez az illusztráció mindig segítségemre van.
Persze az élet tele van elvétett kanyarokkal és rossz irányba tett lépésekkel, de mindig visszatalálhatunk Istenhez. Megígérte, hogy nem hagy el, sem el nem távozik tőlünk. 1
Ő a mi társunk a magányos és nehéz hegyi utakon. A sivatagon átvezető ösvényen, amikor szomjúhozunk és éhezünk az élet sivár utain és nem találjuk az oázist, Ő az, aki lépésről lépésre vezet bennünket. Amikor a nap zűrzavarában megpróbálunk átverekedni a tömegen, amikor kérdések áradatával küzdünk, elfáradunk, elcsüggedünk vagy elkeseredünk, Ő mellettünk van. Beszélj hozzám! Mondd el nekem!
Amikor pedig elszúrjuk, elesünk, összezavarodunk, ahogy történt ez oly sok követőjével, aki előttünk már megcsúszott vagy elbukott, Ő soha sem fordít hátat nekünk.
Persze, hogy nem. Eszébe sem jutna, hiszen Ő mindig szeret, és mindig megbocsát.
Akkor miért aggódunk? Függetlenül attól, hogy milyen döntésekkel kellett szembenéznem, őszintén kijelenthetem, hogy még sohasem bántam meg, hogy az Ő kezét fogtam.
- Lásd: Zsidók 13:5↑