Tinédzser koromban azt gondoltam, hogy mindent tudok. Bizonyos dolgokban bizonytalan voltam, de ugyanakkor nem rejtettem véka alá a véleményem. Visszatekintve, nagyon sajnálom a szüleimet. Biztos vagyok benne, hogy nem voltam egyszerű eset, különösen nem a kamaszévek alatt. Nem tetszett, hogy a szüleim szigorúbbak voltak egyes barátaim szüleinél és ezért eltávolodtam a tőlük, mint ahogy ez sok kamasszal előfordul. Biztos voltam benne, hogy a szüleim nem értenek meg és ez így is volt: nem értettek meg! Egyik testvérem sem hasonlított rám. Mindent megkérdőjeleztem és nehezen ment a szabályok betartása. Ugyanakkor bár kívülről keménynek tűntem, legbelül semmi egyébre nem vágytam, mint találni valakit, aki tényleg megért.
Egy összejövetel alkalmával kiderült, hogy én vagyok az egyetlen kamasz. Miközben a felnőttek kis csoportokban beszélgettek, én egy sarokban ültem egyedül, míg egy Joy nevű hölgy oda nem jött hozzám, és beszélgetésbe nem elegyedett velem. Rövid időn belül megnyíltam felé és meséltem neki a problémáimról. Félig-meddig arra számítottam, hogy kioktat majd, de ehelyett egyszerűen végighallgatott. Érzetem, hogy tényleg érdekli, hogy mi van velem és szeretne megismerni. Egyetlen egyszer sem éreztem azt, hogy megpróbál helyre tenni vagy megváltoztatni a véleményem. Egyszerűen csak próbált megérteni.
Ez a bizonyos beszélgetés egy hétévig tartó barátság kezdete lett és csupán azért ért véget, mert Joy meghalt. Sokat sétáltunk együtt, időnként pedig írtunk egymásnak, leginkább olyan dolgokról, amiket személyesen nehezebb megbeszélni. Azután is rendszeresen beszéltünk és írtunk egymásnak, hogy Joy egy távoli városba költözött. Hétéves barátságunk nagy részében Joy olyan beteg volt, hogy bármikor meghalhatott, de soha, egyetlen egyszer sem hallottam panaszkodni. Mindig tele volt élettel, vidámsággal és igazi együttérzéssel mások iránt.
Joy egy nagyon fontos dolgot tanított meg nekem: megtanultam, hogy ne féljek önmagam lenni. Eközben azt is megtanultam tőle, hogy próbáljam mélyebben megérteni az embereket és mutassak feltétel nélküli szeretet irántuk. Bár mindannyian másnak tűnünk, lelkünk mélyen hasonlóak vagyunk: mindannyian szeretetre, megértésre és elfogadásra vágyunk. Amikor valaki észreveszi ezt az igényünket, kinyílunk.