Mit jelentett Jézus feltámadása első tanítványai számára, azok számára, akik még földi élete során váltak követőivé? És mit jelent számunkra ma?

Mire Jézus az utolsó vacsorához érkezett, amit letartóztatása és halála előtt néhány órával költött el tanítványaival, már megértették, hogy Ő volt a Messiás (a Megváltó), akinek érkezését az ótestamentumi próféták megjövendölték. Az ő ezzel kapcsolatos felfogásuk azonban eltért attól, amit mi ma már tudunk.

A Palesztinában az első században élt zsidók hittek abban, hogy Isten elküldi majd a Messiást, de a Szentírásból ők úgy gondolták, hogy egy földi királyt kell várniuk, aki megszabadítja Izraelt az elnyomástól és más nemzetek dominanciája alól, amit évszázadok óta viseltek. Úgy gondolták, hogy az a bizonyos „te országod” egy földi ország lesz.

Jézust, mint Messiást egészen a haláláig eszerint a magyarázat szerint értelmezték. Azt várták, hogy Jézust Izrael királyává választják. Ez lett volna a motiváció a két testvér, Jakab és János kérése mögött, hogy Jézus jobb és bal keze felől ülhessen majd dicsőséges uralkodása idején. [Lásd: Márk 10:35-38, 41] Más szóval előkelő pozíciót akartak, amikor Jézus Izrael felett uralkodik majd. Még feltámadása után is azt kérdezték tőle, hogy mikor fogja felszabadítani Izraelt és helyreállítani annak fizikai királyságát. [Lásd: Apostolok Cselekedetei 1:6]

Bizonyos események is hozzájárultak a várakozás felerősödéséhez. A Pászka ünnepére Jeruzsálembe látogató tömegek pálmaágas fogadtatása, miközben királyként üdvözölték Jézust [Lásd: János 12:13], örömteli érzés lehetett a tanítványok számára. Amikor a zarándokok vagy azok, akik nem ismerték Jézust megkérdezték mi történik, az emberek azt felelték, hogy „Ez Jézus, a galileai Názáretből való próféta.” [János 12:12-18, Máté 21:6-11] Szolgálata során Jézus egész sokaságnyi beteget gyógyított meg, ezreket etetett csodák segítségével, hatalommal hirdette Isten Igéjét és nem sokkal Jeruzsálembe történő bevonulása előtt támasztotta fel barátját, Lázárt a halálból. Népszerűsége csúcsán járt és úgy tűnt, hogy sokan sokat vártak a régóta várt Messiástól.

Látszólag azonban minden rosszul sült el. Jézust néhány nappal később hamis vádak alapján elfogták és erőszakos és megalázó módon kivégezték. A Messiástól azt várták, hogy megítéli a pogányokat, nem pedig azt, hogy a pogányok kínozzák meg Őt.

El tudjuk képzelni milyen elkeserítő lehetett az események ilyetén alakulása a tanítványok számára. A tanító, akit követettek, az ő szeretett Mesterük, akiről biztosan tudták, hogy a Megváltó, meghalt. Össze voltak zavarodva és nagyon el voltak keseredve, ahogy azt olvashatjuk a kettőről, akik Emmaus faluba mentek a feltámadás napján. A feltámadt Jézus melléjük szegődött és beszélgetni kezdett velük, megkérdezve tőlük, hogy „Mi történt?” Mire ők a következőket válaszolták: „Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt.” Ez a remény látszólag szertefoszlott és őket rendkívüli módon elszomorította Jézus halála. [Lásd: Lukács 24:17-21]

Hanem azután a feltámadás mindent megváltoztatott. Isten feltámasztotta a látszólag „elbukott” Messiást a halálból. A zsidók nem számítottak arra, hogy a Messiás feltámad, így nem volt szó arról, hogy a tanítványok vagy a zsidók általában kíváncsian várták volna, hogy Jézus betölt-e ezzel kapcsolatban bármilyen próféciát.

Röviddel ezen események előtt a főpapok arra a meggyőződésre jutottak, hogy Jézusnak meg kell halnia, kijelentve: „Ha egyszerűen csak hagyjuk őt, mindenki hisz majd benne, aztán jönnek a rómaiak, és elveszik tőlünk a helyet is, a népet is.” [János 11:48]

Amikor Jézus a nagytanács előtt állt a főpap megkérdezte Tőle, hogy Ő Krisztus-e, és Jézus igenlő válaszát hallva, amelyben Dániel könyvéből is idézett arról, hogy az Emberfia Isten jobbján ül majd, a főpap istenkáromlással vádolta, amiért az ő törvényeik szerint halál járt. [Lásd: Máté 26:63-66]

Poncius Pilátus, a római prefektus, azzal a váddal ítélte halálra Jézust, hogy magának követelte a királyi címet. Úgy tűnt, hogy Pilátus nem igazán tartotta Jézust igazi veszélynek, de a tömeg és a zsidók vezetőinek kitartó követelőzése miatt, végül úgy döntött, hogy a római lázadás-ellenes törvények értelmében kereszt általi halálra ítéli. [Lásd: János 19:12] A feliraton, amit Pilátus a keresztre helyezett, a következő szöveg állt: „Ez Jézus, a zsidók királya.” [Máté 27:37]

Jézust azért végezték ki, mert a zsidó vallási vezetők elutasították Őt, mint Messiást, és mert a rómaiak kimondták, hogy jogosulatlan király nem maradhat életben. Ugyanakkor Jézus rendkívüli és váratlan feltámadása mind a zsidó, mind pedig a római bíróság ítéletét semmissé tette.

Annak ellenére, hogy a római törvények kimondták, hogy a királyjelölteknek meg kell halnia, a zsidó vezetők szerint pedig Jézus nem a Messiás volt, Isten felülírta ítéletüket, és elismerte Jézust, mint Királyt és Megváltót, azáltal, hogy feltámasztotta Őt a halálból.

Ez megerősített mindent, amit Jézus tanított az Ő Atyjáról, Isten királyságáról és a megváltásról. A feltámadás, ami bizonyította, hogy Jézus tényleg a Messiás volt, kiegészítve a Szent Lélek érkezésével, új értelmet adott Istennek. Jézus idejében a feltámadás megerősítette, hogy Jézus az volt, akinek mondta magát.

Feltámadása előtt a tanítványok nem teljesen értették meg, amit Jézus mondott nekik a haláláról és a feltámadásáról. Feltámadását követően azonban, a mennybemenetelét megelőző 40 nap során, megmagyarázta nekik a Szentírás erre vonatkozó részeit és akkor végre megértették. [Lásd: Apostolok Cselekedetei 1:3, Lukács 24:27, 32]

Az a felfedezés, hogy Jézus megszületése a testben, halála és feltámadása elérhetővé tette a megváltást minden ember számára, volt az oka annak, hogy a tanítványok az Apostolok Cselekedetei során végig a feltámadt Krisztusról prédikáltak. Ezért írták az Újtestamentum szerzői, hogy a feltámadás bizonyította, hogy Jézus Isten Fia volt.

Feltámadása után 50 nappal Jézus felment a mennybe, a Szent Lélek pedig eljött a világba, hogy a hívőkben lakjon. Ezek azok a történések, amik a tanítványokat és a korai keresztényeket motiválták, hogy az egész világon elterjesszék. Jézuson és a kereszten tett áldozatán át az emberiség megbékélhet Istennel.

A tanítványok számára akkoriban és számunkra ma, ez a keresztény hit és reménység alapja. Bár a korai tanítványok reményei téves elvárásaik miatt először darabokra hullottak, hamar megértették, hogy, amiket Jézus tett, mondott és ígért mégis igaz volt. Ez végig így volt a történelem során, egészen napjainkig. A feltámadott Krisztus bizonyságát adta az Ő istenségének és szavahihetőségének azzal, hogy meghalt a mi bűneinkért, majd feltámadt a halálból.

Ezért tudjuk, hogy, minden, amit mondott igaz. Igaz, hogy megadatott nekünk a megváltás és az örök élet, hogy a Szent Lélek bennünk lakik, hogy választ kapunk az imáinkra és, hogy vezetni fog minket, ha megkérjük rá. Az Isten és közöttünk lévő szakadék fölé híd épült. Az Ő gyermekei vagyunk, akik örökre vele lakhatnak.

A feltámadás miatt biztosak lehetünk a megváltásunkban és abban, hogy Krisztussal teli életet élhetünk már ma is és abban a megtiszteltetésben van részünk, hogy Istennel élhetünk örökre.

Örülünk a Húsvét jelentőségének, tegnap, ma és örökké! Boldog Húsvétot!