Érzékelés

Amikor a tennivalóim listája túl hosszúra nyúlik és eluralkodik rajtam a stressz, rájöttem, hogy segít, ha néhány percre megállok és hagyom, hogy az elmém és a szívem lazítson egy kicsit.

Van, amikor kilépek az erkélyre, vagy egyszerűen csak leülök egy székre a nagy üvegajtók elé és azzal pihentetem a szemem, hogy gyönyörködök az elém táruló látványban. Hatalmas fák sokaságát és burjánzó mezőket látok, hatalmas hegyekkel a háttérben. A fákkal sűrűn benőtt területek harsogó zöld színe azonnal megnyugtat.

El tudom képzelni, hogy a madarak is így érezhetnek, mert a házamat folyton madarak sokasága veszi körül. Az élénk sárgák a kedvenceim. Nemcsak gyönyörűek, de hangosan és szépen énekelnek.

Rájöttem, hogy amíg a távoli szépségeket szemlélem, nem tudok nem inspirációt érezni. Az élethez hasonlóan azonban nem minden ilyen tökéletes, ha közelebbről veszem szemügyre. Vastag, neház kábelek szelik keresztül kasul a gyönyörű tájat, már csupán pár lépésnyire a háztól. Megpróbálják megszerezni figyelmemet, mintha el akarnák venni ezt a tökéletes ajándékot. Az utcácska másik oldalán egy kis ház áll, ronda, rozsdás műholdantennával a tetején és egy használaton kívüli betonoszlop is csúfítja a látványt. Mintha semmi más célja nem lenne létezésének, minthogy elrontsa a látványt.

Egy alkalommal, amikor lazítani próbáltam, a kelleténél több időt szenteltem az amúgy csodálatos összképet elrontó részleteknek, amikor Isten az Ő sajátos és kedves módján megdorgált, mégpedig apró teremtményei segítségével. Miközben szemlélődtem, próbálva nem a látvány kissé zavaró elemeire koncentrálni, a kedvenc sárga madaram tőlem mindössze néhány méterre landolt az egyik kábelen és belekezdett kedvenc dalába.

Abban a pillanatban a kábel megszépült. Rájöttem, hogy a kábel nélkül a kismadárnak nem lenne hová leszállnia a közelemben és nem élvezhetném angyali társaságát és énekét. Miközben kezdtem egyre jobban érezni magam, észrevettem, hogy a műholdantennára meg egy tűzpiros tollú madárpár telepedett le. Annyira békésnek és elégedettnek tűntek és nagyon sokáig egy helyben maradtak, így hosszú ideig gyönyörködhettem játékukban. Úgy láttam, hogy lelkesen beszélgetnek egymással. Elképzeltem, hogy talán a nap eseményeit beszélik meg. Azzal, hogy rájuk összpolntosítottam, a ronda antennákról és kábelekről teljesen megfeledkeztem.

Aztán jött a hab a tortán, ahogy a felhők elkezdtek sokasodni az égen. Azt gondoltam, hogy az előadásnak mindjárt vége szakad, pedig a java még hátra volt. Ahogy az eső igazán nekiindult egy egész csapat veréb és fecske csatlakozott sárga és vörös társaikhoz, szinte a kábel egész előttem lévő hosszát beborítva. Boldogan csevegtek az esőben és hagyták, hogy a cseppek lemossák az élet porát, játékosan ugrálva jobbra és balra, mint a kerti öntözővel játszó kisgyerekek.

A felhőszakadás csak néhány percig tartott. Ahogy a nap elkedett előbújni a felhők mögül, ismét szemügyre vettem a tájat és mintha életemben először láttam volna. Rájöttem, hogy az életben is nagyon sok minden tűnhet rondának, főleg a mindennapos rohanásban és stresszben, ezzel eltakarva előlünk a szépséget, elhományosítva a reményt és az álmainkat. Isten azonban mindezt meg tudja változtatni, ha hagyjuk, hogy figyelmünket a ronda dolgokról a szépre terelje és a ronda dolgokat is arra használja, hogy áldást hozzon az életünkbe. Gondoljunk úgy ezekre, mint egy épülő díszletre, amin keresztül a legcsodálatosabb kincseket kaphatjuk meg. Örömöt és reményt. Isten emlékeztetőit, hogy mindenben találhatunk szépséget.