Imádom az avokádót! Nemcsak finom, de nagyon sokoldalú gyümölcs. Arról nem is beszélve, hogy mennyire egészséges. A természetes olajok és vitaminok fantasztikus forrása.

Chilében, ahol gyerekkorom nagy részét töltöttem, az avokádó, amit ott paltának hívnak, nagy mennyiségben rendelkezésre áll és sok helyi étel alapanyagául szolgál. Beleteszik a salátákba, a szendvicsekbe, de még a hot-dogba is. Mindig elámultam azon, hogy néhány szelet avokádó bármilyen „normális ételt“ milyen csemegévé képes alakítani. Én legalábbis így gondolom. Az avokádó saját étrendem fontos része és úgy tartom, hogy mindenhez illik. Sőt! Még magában is finom. Csak félbevágom, megsózom, teszek rá egy kis borsot és citromlét és kész a tökéletes uzsonna vagy vacsora.

Azt gondolom, hogy az avokádó teljesítménye, legalábbis, ami átalakító erejét illeti, egy módon azt jelképezi, amit az aktív kedvesség és könyörületesség jelent az életünkben. Az ember sok mindent tesz a munkája során, a családjáért vagy egyszerű állampolgárként, amik jó, kedves, gondoskodó vagy szükséges dolgok, vagy egyszerűen csak olyasmik, amik megszokássá váltak.

Tudod, amikor már olyan sokszor láttál egy kiírást, hogy a tapéta részévé válik és már észre sem veszed. Néha a másokért tett dolgok is ilyenné válnak. Nem is figyelünk oda, amikor megtesszük őket és a fogadó fél se különösebben hálás értük. Vagy időnként pont fordítva van, és mi nem vesszük észre, amit mások tesznek értünk. Akárhogyan is van, amikor a szokásosnál tovább megyünk és egy avokádóval is megfűszerezzük tettünket, például amikor köszönetet mondunk valamiért, az nagy különbséget tehet.

Nemrég busszal utaztam haza egy közeli városból. Gyakorlott utazó vagyok, megszoktam a hosszú utakat, de persze jobban szeretem, amikor egy üres ülés van mellettem egy másik utas helyett. Már elfoglaltam a helyem, a busz indulásra készen és szinte teljesen tele, de a mellettem lévő ülés még mindig üresen állt. Nem meglepő azonban egy fiatalember odalépett és megkérdezte, hogy mellém ülhet-e. Természetesen igennel feleltem és meglepetésemre a fiatalember azt mondta, hogy még életében nem hallott senkit ilyen kedvesen válaszolni. „Kellemes meglepetés,“ mondta. Általában figyelek, hogy kedves legyek az idegenekkel és számos alkalommal fordult már elő, hogy ők is kedvesek voltak velem, és nagyon örültem, hogy ismét egy kellemes emlékkel gazdagíthatok valakit.

A fiatalember leült és beszédbe elegyedtünk, majd egy idő után mindketten elfáradtunk és visszatértünk elektromos kütyüinkhez és fülhallgatóinkhoz. Meleg, kellemes érzés volt a levegőben. Sokkal kellemesebb, mint amikor folyton összeütődik a könyökünk a többi utassal az ülések közötti keskeny könyöklőn. A mi esetünkben ennek nyoma sem volt. Az utazás sima volt és krémes, mint az avokádó.

Talán hallottál már a Pareto-elvről. A 80-20 szabályként is szokták emlegetni. A koncepció lényege, hogy számos jelenség esetén a következmények 80%-a az okok mindössze 20%-ára vezethető vissza. Azon gondolkoztam, hogy ennek mennyi köze lehet az avokádóhoz. Úgy érzem, és ez az én személyes véleményem csupán, hogy az avokádó általában az ételek összetevőinek csupán 20 vagy kevesebb százalékát teszi ki, de a finomság legalább 80 százalékáért felelős. Visszatérve az aktív kedvességhez, azt hiszem, hogy kijelenthetjük, hogy egy rutin tett esetében, ha egy kis személyes érintést is adunk a dologhoz, akkor a 20% erőfeszítés nagyon könnyen a másik számára emlékezetessé váló tett 80%-áért is felelős lehet.

* * *

1906-ban Vilfredo Pareto olasz közgazdász megállapította, hogy Olaszország földterülete az olasz lakosság 20%-ának tulajdonában van, majd kiszámolta, hogy a kertjében található zöldborsók 80%-a a borsó palánták 20%-áról származik. A Pareto-elv, más néven a 80–20 szabály kimondja, hogy számos jelenség esetén a következmények 80%-a az okok mindössze 20%-ára vezethető vissza, amit az értékesítéssel, marketinggel és menedzsmenttel kapcsolatos kutatások is igazoltak.

„Az egyszerű, kedves tettek, mint például az adakozás, vagy a hála kifejezése, pozitív hatással vannak ránk. A boldog élet kulcsa, úgy tűnik, a jó életben rejlik: egy olyan életben, amit a kapcsolatok, a kihívást jelentő munka, és a közösség tart fenn.“ – Paul Bloom (sz. 1963), kognitív tudományok és pszichológia professzor, Yale Egyetem