Azt álmodtam, hogy meghívtak egy luxusvacsorára. Minden dicsőségben és pompában úszott. Kristálykelyhek csordultak túl a legjobb borokkal, a tányérok pedig a kedvenc ételeimtől roskadoztak. Közben ezt hallottam: „Egyél és légy boldog.“
Így hát ettem és boldog voltam. Mire a desszerthez jutottam, már alig fért belém valami, amikor is
… meghallottam az ébresztőórát. Reggel 6:00 óra.
Felébredtem és csalódot sóhajjal néztem az órát. Kikászálódtam az ágyból és korgó gyomorral kicsoszogtam a konyhába. Nem voltak csodás tányérok, se bor, se desszert, de szerencsére akadt még egy csomag zabpehely.
Álmainkban az étel finom és gyakran jobban néz ki, mint a valóságban. Csakhogy ez az étel nem ad erőt.
Az embernek nemcsak ételre van szüksége. A szeretetre sokkal jobban vágyunk. Minden szívben van egy űr, amit mindennél jobban szeretnénk betölteni. Csakhogy az álmainkban kóstolt ételekhez hasonlóan, ami nem tölti meg a gyomrunkat, sok dolog a világban, ami szép a szemnek, nem ad igazi megelégedést.
A testünknek igazi ételre van szüksége a túléléshez. A lelkünket azonban csak az a Lélek képes megelégíteni, Amelyik teremtette azt. Amikor összekeverjük a dolgokat és nem a megfelelő célok után futunk, nagyon éhesek leszünk, amikor megszólal az ébresztő és belépünk az örökkévalóságba. Akkor már késő lesz rájönni, hogy olyan dolgokkal próbáltuk megtömni magunkat, amiben nincs semmi tápláló.
Isten célt ad az életünknek. Ő a cél, a terv és a beteljesülés. Minden Tőle érkezik, és akkor leszünk egyensúlyban, ha a középpontban is Ő áll. Jézus azért jött, hogy elmondja nekünk, az életünk nem a véletlen műve egy véletlenül létrejött világegyetemben, hanem a mi Mennyei Atyánk képére lettünk teremtve, akinek terve és célja van velünk. Van remény és nemcsak egy értelmetlen porszem vagyunk egy sötét és mindent elnyelő óceánban.