A végső bizonyíték

Mennyire gyorsan itt van megint a karácsony! Csak úgy repülnek a napok, hetek és hónapok, én pedig minden alkalommal meglepődök, hogy ismét elérkeztek az ünnepek. Na nem mintha nem szeretném a karácsonyt. Szeretem a karácsonyi dalokat, a vidámságot, illetve, hogy barátnak és idegennek is jó kívánságokat adhatok át.

Ugyanakkor éppen ez az ismerős érzés az, ami miatt könnyen elveszítem az örömöm, ha nem figyelek. Gyakran egyszerűen előveszem az előző évi terveimet és néhány apró változtatással beírom úgy ahogy vannak az idei naptárba. Ha ezt meg ezt teszem, ha erre meg arra emlkezni fogok és ezt meg azt megszervezem, minden rendben lesz.

De várjunk csak! Mióta lett a „rendben“ az életcélom? Vajon méltó cél az, hogy valahogy átvészeljem az ünnepeket? Meg kell vizsgálnom, hogy a fogamat összeszorítva készülök belevágni a kötelező körök teljesítésébe, vagy örömmel nézek a szeretetteli öröm elébe? Sajnos be kell vallanom, hogy többnyire az előbbi, így idén azon leszek, hogy ne így legyen.

Milyen volt a első karácsony? Ha egyetlen szóban kellene összefoglalnom, azt hiszem azt mondanám „bizonyíték“. Miért?

Azért mert Jézus Krisztus születése ebben a halandó világban végérvényesen bebizonyította, hogy mennyire szeretnek bennünket. Bebizonyította, hogy Isten ígéreteiben mindig bízhatunk és a történelmet az akarata szerint alakítja. A Fián, egy kiszolgáltatott csecsemőn keresztül, aki azon a karácsonyon érkezett, bebizonyította, hogy szilárd, megbízható és mindig törődik velünk. Azt is bebizonyította, hogy bármit megtesz azért, hogy ismét családja része lehessünk. Jézus születése volt az első lépst az újjászületés felé, Isten pedig azt üzente ezzel, hogy értéseknek tart bennünket.

Hogyan ünnepelhetnénk hát ezt az alkalmat? Étellel, dallal, játékkal, ajándékokkal, barátokkal, nevetéssel, emlékezéssel, részletekkel? Miért ne, hiszen „Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való.“1

De ami ennél is fontosabb: hagyjuk, hogy úgy lubickoljunk a karácsony hangulatában, mintha ez lenne az első alkalmunk rá! Kövessük a fényes csillagot a szívünkben, ami nem egy földi jászolhoz vezet, hanem Ahhoz, aki soha nem hagy el. Térdeljünk le a Megváltó előtt és olyan ajándékot adjunk Neki, amire igazán vágyik: az időnket, a tiszteletünket, a figyelmünket és a szeretetünket.

Tegyük büszkévé azáltal, hogy nemcsak a a születése napját ünnepjük, hanem azt is, hogy vele leszünk örökre. Ez több mint „rendben“. Ez csodálatos!

  1. Jakab 1:17