Egyik legkedvesebb gyerekkori emlékem, amikor nagymamám pergolára felfuttatott szőlőlugasában feküdtem a padon és szőlőt szemezgettem a nyári forróságban. Évekkel később, amikor Olaszországban egy szőlőültetvény kellős közepébe költöztem, sok kényelmes padot képzeltem oda magamnak, amiken majd elheverhetek. Érkezésünkkor döbbentem konstatáltam, hogy az egész táj egy nagy pusztaság volt. A tövek fölött pár centis hajtások látszottak csupán. Elmagyarázták nekem, hogy a szőlőtöveket minden évben teljesen vissza kell vágni szüret után, hogy a következő évi termés bőséges lehessen. Nem volt valami szép látvány, de az ültetvény gyümölcsözőnek számított.
Amikor a növekedési szakasz eljött, csodálattal figyeltem, hogy milyen gyorsan érkeztek és növekedtek az új hajtások a meleg Toszkánai napsütésben. A hajtások gyorsan beborították az ültetvényt és a zöld szőlőszemek is megjelentek, amikből a következő bor készül majd.
Toszkánára emlékezve János evangéliumának 15. fejezete jut eszembe. „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, a mely én bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, a mely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen.“ 1
Én nagyon rossz kertész vagyok, mert nem szeretek metszeni. Hagyom, hogy a rózsáim kezelhetetlen magasságokig nőjenek. Minden fametszést vállaló kertészt elküldök, aki becsönget hozzám. Az évelőimet is hagyom, hogy nőjenek, ahová akarnak. Tetszenek az elburjánzó hajtások és nem szeretem eldönteni, hogy mit kell levágni és mit nem.
János evanéliumának 15. fejezete alapján azonban egyértelmű, hogy Isten tudja, hogyan kell metszeni. Ha nem termünk gyümölcsöt, nekilát metszeni. Amikor pedig termünk, megtisztít. Így vagy úgy, de a tettek mezejére lép.
Időnként kicsúszik alólunk a talaj és ilyenkor csak Belé tudunk kapaszkodni. Váratlan események döntenek le a lábunkról: tragédia, betegség, árulás, bukás. Úgy érezzük, hogy az eddig buján növekedő hajtásokat letépték és csak a kopasz ágak maradtak. Lekopaszított tövek a puszta földben.
Az idő azonban eljön. A nap kisüt. Az eső esik. Mi pedig rájövünk, hogy mindenünk megvan, hiszen Ő velünk van és az új élet csodája a szemünk előtt zajlik le ismét.
- János 15:1-2↑