A Karácsony egyértelműen az év kedvenc időszaka számomra, ami nagyon sok felejthetetlen élményt hozott már nekem. Egy havas decemberi napon, hat éves koromban például, a családunk hazarepült Karácsonyra az Egyesült Államokba a Fülöp-Szigetekről, ahol több éve végeztünk misszionárius munkát. Ez volt az első alkalom, hogy találkozhattam a nagyszüleimmel és megtudtam, milyen a hó. 15 éves koromban pedig egy Mexikóból érkezett együttes dobosa lehettem Karácsonykor. Az együttes azért jött, hogy jótékonysági koncerteket adjon Washingtonban. Nagyon élveztem.

A két legemlékezetesebb ünnep azonban 2002 és 2003 Karácsonya volt, mégpedig egy egyszerű dal miatt, ami komoly hatással volt az életemre.

2002 különösen örömteli alkalom volt számomra. Édesanyámat néhány hónappal korábban nyilvánították teljesen gyógyultnak a rákból és addigra sokkal erősebb lett, mint ez betegsége alatt bármikor. Egy decemberi napon éppen süteményt készített egy összejövetelre. Még ma is emlékszem az illatra, ami dél-kaliforniai házunkban keringett. A rádióban karácsonyi klasszikus kedvencek szóltak. A repertoár javarészt könnyed stílusban megszólaló karácsonyi dalokból állt, mint például a „Jingle Bell Rock“ vagy a „Santa Claus is Coming to Town.“ Ekkor azonban hirtelen drasztikus stílusváltás következett és a megszólaló dal nagyon felkeltette az érdeklődésem. Félbehagytam, amit éppen csináltam, hogy jobban figyelhessek. (Később megtudtam, hogy a dal címe a „A karácsonyi cipő“ volt a Newsong együttes előadásában.)

A dal egy férfiról szól, aki Karácsony este sorban állt egy előkelő áruházban, hogy letudja az utolsó pillanatra hagyott karácsonyi ajándékvásárlás. Előtte egy kisfiú állt, akinek külsejéről lerítt, hogy semmi keresnivalója nem volt az áruházban, kezében egy pár cipővel. Amikor rákerült a sor elmondta, hogy az édesanyjának akart cipőt venni, aki beteg volt és már nem sok ideje volt hátra. Azt akarta, hogy édesanyja csinos legyen, ha esetleg aznap éjjel kellene találkoznia Jézussal. A kisfiú kitette a pultra minden vagyonát, némi aprópénzt, de a pénztáros közölte vele, hogy ez kevés lesz. Hiába nézett könyörögve a férfira. A mögötte álló férfi azonban kifizette a különbözetet és nem tudta elfelejteni a kisfiú arckifejezését, amint megköszönte kedvességét.

Visszatarthatatlanul potyogtak könnyeim miközben a dalt hallgattam. Rájöttem, milyen szerencsés vagyok, hogy még mindig magam mellett tudhatom az édesanyámat. Elképzeltem, milyen szomorú lettem volna a kisfiú helyében, aki azzal nézett szembe, hogy elveszíti édesanyját. A dal egész Karácsony alatt a szívemben maradt, azután az Újév előrehaladtával lassan elhalványult az emlék.

2003-ban azonban édesanyám rákja kiújult és állapota rosszra fordult. Karácsonyra már állandó kórházi ápolásra szorult és gondozói szerint az egyetlen dolog, amit tehettek érte, hogy megpróbálják a lehető legnagyobb kényelmet biztosítani számára, míg el nem érkezik a vég. Egy napon a testvéremmel ügyeket intéztünk a városban és az autóban szólt a rádió. Egyszer csak megszólalt ugyanaz a dal, „A karácsonyi cipő“. Mennyivel mélyebben érintett ez alkalommal!

A dal hatására azonnal vettünk édesanyánknak egy pár cipőt, ami tökéletesen illet a lábára és nagyon örült neki. Néhány héttel később vált el tőlünk (a testben).

Ma ez a dal segít nekem túllátni az ünnepek forgatagán. Túl a tervezgetésen, vásárláson, összejöveteleken és bármin. Amikor elegem van a folyamatos nyüzsgésből és kezd hatalmába keríteni a frusztráció, lelki füleimmel hallom édesanyám suttogását és hallom szólni „A karácsonyi cipő“ sorait.

A stressz és frusztráció azonnal eltűnik és eszembe jut, hogy inkább az áldásaimat számoljam. Eszembe jut a családom és a szeretteim, akik még mindig élnek és hálát adok saját életemért és egészségemért is. Imádkozom azokért, akik fájdalmas időkön mennek keresztül Karácsonykor, mint a dalbéli kisfiú, és mint saját családom 2003 telén. Megkérem Jézust, hogy vezessen ilyen emberekhez és adjon esélyt arra, hogy megvigasztaljam őket. Gyakran megteszi.

Többé nem aggódom a közelgő fellépés miatt, amire úgy érzem, egyáltalán nem vagyok felkészülve, nem zavarnak már annyira azok az apró részletek, amikről megfeledkezünk a készülődésben, és sok hasonló változást sorolhatnék. Egyszerűen arra törekszem, hogy értékeljem az életet és élvezhessem az újabb Karácsonyt, amit megélhetek.