A fegyverropogás után

Kemény időszakon vagyok túl. Sokszor eszembe jutottak azok, akik korábban megbántottak és azt vettem észre, hogy majd megfojt a düh és a neheztelés.

Csakhogy az egyetlen hatás, amit a düh és neheztelés elér, hogy az ember gondolkodni se képes rendesen és nem tudja helyes perspektívába helyezni a dolgokat. Soha nem oldja meg a problémát. A természetes reakcióm a megtorlás lett volna, de ez hosszú távon csak rontana a helyzeten.

Dale Carnegie egyszer egy rendőrparancsnokság üzenő tábláján álló kiírást idézve mondta: „Ha az önző emberek kihasználnak, hanyagold őket, de ne próbálj bosszút állni. A bosszúállással inkább magadat bántod, nem a másikat.“

A Pennsylvania állambeli Amish közösségben néhány évvel ezelőtt történt lövöldözés egy csodálatos példája a megbocsátásnak. Egy zavarodott férfi – nem az Amish közösség tagja – besétált az egyik Amish iskolába és tíz lányt túszul ejtett, akik közül végül ötöt megölt, majd saját magával is végzett. Elképzelni is nehéz, hogy mit érezhettek a lányok családjai, azonban mégis megbocsátottak a lövöldözőnek. Felvették a kapcsolatot a férfi feleségével és gyerekeivel és még egy segélyalapot is létrehoztak számukra.

Természetesen saját sérelmeim eltörpülnek ehhez képest, ezek az Amish szülők mégis képesek voltak megbocsátani. Rájöttem, hogy boldogtalanságom jelentős része abból eredt, hogy nem voltam képes megbocsátani másoknak. Ennek eredményeként a sérelmezett eseteket gondolatban újra és újra végigpörgettem magam előtt, ami sok szenvedést okozott.

Az ítélet Isten kiváltsága,1 a megbocsátás azonban a miénk is. A megbocsátás igazi gyógyító balzsam a szívnek, ami megnyitja az utat, hogy Isten szabadon dolgozhasson az életünkben. A megbocsátás nem mentesíti a bűnöst a bűn terhe alól, de komoly terhet vesz le a saját szívünkről. Ez az a tanulság, amit szeretnék magamévá tenni.

  1. Lásd: Zsidók 12:23