Amikor Jézust megismertem, az élet egy bicikliúttá változott. Persze tandem bicajra gondolok, amin én ültem elöl, Jézus pedig mögöttem segített pedálozni.

Nem emlékszem mikor, de Jézus felvetette, hogy cseréljünk helyet. Az élet azóta nagyon megváltozott. Jézussal sokkal izgalmasabb lett az út.

Amikor én irányítottam, azt gondoltam ismerem az utat. Biztonságos volt és kiszámítható, de elég unalmas. Mindig a lehető rövidebb út két pont között. Amikor Jézus került a vezetőülésbe, csodálatos „úthosszításokat“ mutatott a hegyi ösvényeken felfelé, majd szédítő sebességgel le a másik oldalon. Mást nem is tehettem, csak kapaszkodtam.

Nem akartam megkérdőjelezni az ítélőképességét, de egyszer nem tudtam visszafogni magam. „Nem gondolod, hogy kicsit lassítanunk kéne? Félek.” Hátrafordulva a kezemre tette a kezét és azt mondta: „Nem baj, csak pedálozz.”

Néha, amikor aggódtam vagy féltem megkérdeztem, hogy hová visz.

„Meglepetés,“ válaszolta nevetve. Idővel megtanultam bízni Benne. Megfeledkeztem unalmas életemről és belevetettem magam a kalandba.

Olyan emberekkel ismertetett meg, akiktől nagyon fontos ajándékokat kaptam: szeretetet, gyógyítást, elfogadást, örömet. Elláttak ajándékokkal az én Urammal töltött kalandos útra és már mentünk is tovább. Ő erre azt mondta, „Ajándékozd el, amit kaptál!“ Megtettem. Valami nagyon furcsa dolog történt. Azt találtam, hogy minél többet ajándékoztam el, annál több maradt nekem és annál többet tudtam továbbadni másoknak útközben. A terhünk ettől függetlenül könnyű maradt.

Először nem bíztam Jézusra az életem irányítását. Azt gondoltam tönkre fogja tenni. Pedig Ő tudja, hogy mire képes a bringa, ismeri a korlátait meg egy csomó trükköt is. Tudja, hogyan kell nagy sebesség mellett bevenni egy éles kanyart, tud ugratni, hogy kikerüljük az utunkba kerülő köveket, sőt még repülni is képes, ha netán eltűnik alólunk az út.

Még mindig próbálok nem aggódni, vagy azon fáradozni, hogy visszavegyem az irányítást, de azért néha sikerül lazítani, élvezni a látványt és a friss szellőt az arcomon és állandó útitársam fantasztikus társaságát.

Néha azért elfáradok, hiszen az út hosszú és kemény, de Jézus mindig mosolyogva bíztat, hogy csak pedálozzak.

Ami Isten irányítása alatt áll az soha sem irányíthatatlan. – Charles Swindoll (sz: 1934)